Először Kelemen László intézményvezető, Schachinger Gerald, az UMIZ munkatársa, Dowas Katalin óvónő és Hajszan Siegfried a HKD Horvát Kulturális Egyesület részéről voltak a csajtai óvoda vendégei. Hajszan Siegfried a mozi kezdetéig horvát dalokat énekelt a közönséggel, amelyeket gitáron kísért. Ezután három nyelven elhangzott a király és négy lánya története, akik négy különböző évszakot varázsolnak az országba.
A résztvevők ezután feladatot kaptak: németül, magyarul és horvátul kellett leírniuk a tavasz, nyár, ősz és tél szavakat. Ezután a négy tündérhez különböző tárgyakat kellett hozzárendelni, ami mindenki számára nagy szórakozást jelentett. Természetesen a képeskönyvmozi résztvevői végezetül ismét egy kis ajándékot is kaptak köszönetképpen.
A nap folytatásában az UMIZ munkatársai az alsóőri óvodába is elvitték többnyelvű programjukat. A 3-6 éves gyerekek a tornateremben helyezkedtek el, ahol Schlaffer Michaela óvodavezető németül, Dowas Katalin óvónő pedig magyarul olvasta fel nekik a „Feenland-Tündérország“ című mesét. A gyerekek aktív résztvevői voltak a rendezvénynek és több dalt is énekeltek, mint például a „Süss fel, nap!“, a „Csigabiga, gyere ki!“, a „Tavaszi szél vizet áraszt“ című dalokat.
Ezután az UMIZ4KIDS csapata arra kérte a gyerekeket, hogy válasszanak ki egy tárgyat az évszakos szőnyegről, és helyezzék el a megfelelő tündérnél és nevezzék meg azt mindkét nyelven.
Már elérhető az UMIZ új e-learning felület
Az UMIZ új e-learning felületéről is informálódhattak a jelenlévők, melyen az UMIZ4KIDS sorozat első 24 történetét nézhetik meg számítógépen, illetve a szókincsfejlesztő program segítségével gyakorolhatják játékos módon a különböző nyelveket.
Május végén folytatódik a turné
„Vannak olyan törzsóvodák ahová minden évben el szoktunk menni és azok általában többnyelvűek.“ – mondta Dowas Katalin kétnyelvű óvónő, az UMIZ4KIDS sorozat szerzője. A mesekönyvmozi turnéja tovább folytatódik májusban, melynek következő állomásai a burgenlandi horvátok lakta Pinkócz/Güttenbach és Újhegy/Neuberg, valamint a magyarországi Horvátzsidány, Peresznye, Vaskeresztes és Narda lesznek.
Május 28-án 15:00 órakor a Középburgenlandi Magyar Kultúregyesület felsőpulyai székházába várja nyilvános, többnyelvű mesekönyv moziba a családokat az UMIZ4KIDS csapata.