A Délibábot évtizedes barátság köti a fővárosi „Kitka Bulgarische Rhythmen“ csoporthoz, így már hagyomány, hogy a januári első programra táncházba hívják a bolgár közösséget. Ilyenkor a két nemzet táncait felváltva tanítják egymásnak – a Délibáb ez alkalommal moldvai koreográfiát választott. „Az is egy körtánc, és abban a bolgárok nagyon otthon vannak. Úgy gondoltuk, hogy sokkal egyszerűbb nekik, úgy belépni egy ilyen táncházba, ha olyannal kezdenek, ami félig-meddig a lábukra van“ – mondta Kilyénfalvi Gábor.
A két nemzetet vegyes házasságok is összekötik Bécsben: a késő estig tartó táncház 80 résztvevője között is voltak bolgár-magyar párok. A Délibáb elnöke nem tagadja: néha nehezen boldogulnak egymás lépéseivel, de mindenkit épít a kultúraközi párbeszéd a tánc nyelvén. „Ez a hétnyolcados, kilencnyolcados, össze-vissza ritmus nincs a vérünkben, és borzasztó nehéz rá táncolni, de egy kihívás. A másik oldalon pedig nagyon-nagyon jó zene. Ők meg ugyanígy vannak a magyar kétnegyeddel, háromnegyeddel, mert az meg nekik nem áll rá lábukra, meg a fülükre. De ők is élvezik, és kicsit szenved mindenki az elején, de aztán beleülünk, akkor meg egy hatalmas jó buli van belőle“ – lelkesedett Kilyénfalvi Gábor.
15 tánccsoport a jubileumi táncháztalálkozón
A Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület igazán mozgalmas év elé tekinthet. 2024 fénypontja kétségtelenül a 10. jubileumi Délibáb Nemzetközi Táncháztalálkozó lesz, amit április 19-én rendeznek majd meg. A nagyszabású eseményen 15 összesen 15 tánccsoport mutatja be programját. Bécsből hat nemzet képviselteti majd magát, de magyarországi, ausztriai és más külhoni magyar tánccsoportok is hivatalosak az eseményre.
Emellett az éves tervben két önálló táncház (március 22. és szeptember 21.), táborok, magyarországi és külföldi meghívások is szerepelnek. A csoportok évzáró gáláját pedig november 23-án tartják majd, ismét Bécsben.