A helyi Magyar Katolikusok Köre ünnepi programja december 8-án ismét összehozta a burgenlandi magyarság legnagyobb részét, de távolabbi osztrák vidékekről és Magyarországról is érkeztek vendégek.
Az adventi műsorban elsőként a felsőőri Református Gyülekezet kórusa a rendezvény névadójának is számító „Nagykarácsony éccakáján…“ című hagyományos magyar karácsonyi éneket adta elő. A programban megemlékeztek Galambos Ireneus atyáról is, aki még 1968-ban kezdeményezte a pásztorjátékokat. Ezt követően meggyújtották az adventi koszorú gyertyáit, majd Schauermann János felsőőri plébános köszöntötte a vendégeket és beszélt az adventi időszak üzenetéről is.
A színes műsorban a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület Játékos Magyar Gyermekóra résztvevői is bemutatták betlehemes játékukat, Dowas Katalin kétnyelvű óvónő vezetésével. A zongorakíséretet Villányi Eszter biztosította, aki évek óta elkötelezett tagja ennek a rendezvénynek.
A hagyományokhoz híven karácsonyi versek is elhangzottak Binder Gyöngyi, Pröll Mónika és Gúthy László előadásában. A már említett kóruson kívül fellépett még a Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület kórusa is Szász Judit vezetésével.
A közönség a felsőpulyai általános iskola magyar néptáncegyüttesének bemutatóját is élvezhette. Majd igazi karácsonyi hangulatot teremtettek a „Magyar Kultúra és Tánc Egyesület UKTU“ tagjai, akik ugyancsak egy pásztorjátékot adtak elő. A „Csillag ragyog a sötét éjszakában“ című előadásuk a karácsonyi evangéliumot mesélte el, József és Mária menedékkeresésétől, a pásztoroktól a mezőn, az angyaloktól egészen a napkeleti bölcsekig.