A szombati havazás ellenére is mintegy 200 látogató vett részt a rendezvényen, amelyen különböző előadásokat láthattak az érdeklődők. A gálát az egyesület legfiatalabb tagjai nyitották meg hagyományos somogyi táncokkal. Ezt követte a 19. századot, a magyar nemzeti költők, Petőfi, Kölcsey és Madách korát idéző táncszínházi előadás. A 40 perces táncbemutató különböző tájegységek magyar táncait mutatta be.
Zenei csúcspontok és hagyományos táncok
A szünet után Bégány Réka fuvolaművész, az egyesület egykori táncosa lépett fel, aki nemrég diplomázott. Doppler Magyar fantáziáját játszotta. Ezután a bécsi Délibáb néptáncosai moldvai táncokat mutattak be, majd a „Röppenj, pengető“ citerazenekar fiatal zenészeinek előadása következett. Az est egy újonnan koreografált gömöri táncelőadással zárult, amelyet a közönség többször is visszatapsolt.
„Amikor már a harmadik ráadás lett volna, inkább leugrottunk a színpadról, félretoltuk az asztalokat, és elkezdtünk 200 emberrel gömörit táncolni. Kovács Gábor és felesége, Kovács-Gál Nóra tanította be nekünk ezt a koreográfiát, és ők is tanították meg a közönségnek is a színpad előtt“ – mondta el Kilyénfalvi Gábor, a bécsi Délibáb elnöke.
Az este moldvai, szatmári, magyarbődi és mezőségi táncokból rendezett táncházzal zárult, mélyen az éjszakába nyúlóan. Az est nemcsak a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület tagjai, hanem a más régiókból érkező vendégek számára is kulturális csúcspont volt.
„Mézelődés“ és disznótor a táncosok decemberi programja
Bár több fellépést már nem terveznek erre az évre, a Délibáb decemberben is folytatja próbáit. Emellett pedig különböző csapatépítő programok is sorra kerülnek, árulta el Kilyénfalvi Gábor: „Kiscsőszön december 9-én szombaton egy táncházban fogunk bulizni. De előtte szétszedünk egy 240 kilós disznót. Amolyan Délibáb-disznó lesz, amit közösen feldolgozunk, és mindenkinek jut belőle valami.“
A táncosok besegítenek az AMAPED december 16-i, „Mézelődés“ című rendezvényén, és ezt követően tartanak saját körükben karácsonyi ünnepséget. A próbák pedig 2024 első heteiben indulnak majd újra.