Az idei évben Petőfi Sándor, a legismertebb magyar költő születésének 200. évfordulója alkalmából számos eseményt rendeztek Ausztriában is. Vorarlbergben még februárban tartottak szavalóversenyt, és most örömmel fogadták el az innsbruckiak felkérését, hogy a verset és művészetet kedvelő diákokkal részt vegyenek a november 18-án megtartott versenyen.
A 24 nevezőből összesen 9 diák érkezett a bregenzi illetve a feldkirchi magyar anyanyelvi oktatásban résztvevő gyerekek közül – avatott be bennünket Fadgyas Erzsébet pedagógus.
A Petőfi 200 program megvalósulása egy igazi összefogás eredménye volt: a tiroli magyar szervezetek mellett az Innsbrucki Magyar Ifjúsági és Kultúregyesületnek a szervezésben segített a Leopold-Franzens-Egyetem és a Nyelvészeti Intézet, akik a helyszínt is biztosították, de ugyancsak segítséget nyújtott a sikeres program megvalósításához Magyarország Innsbruck-i Főkonzulátusa, a Külgazdasági és Külügyi Minisztérium, akik a magyar és német nyelvű Petőfi kiállítást biztosították, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeum, akiknek köszönhetően a résztvevők egy különleges, online Petőfi tárlatvezetésen vehettek részt. A 79sz. Dr. Kozma György SJ cserkészcsapat tagjai pedig a versenyzőknek és a vendégeknek egy különleges népi játékokból álló programmal is készültek.
A gyerekek nem csak verset mondtak, hanem egy tetszőleges, művészeti alkotást is kellett készíteniük. Ezek között voltak vízfestékkel készült képek, de térbeli alkotások, vagy éppen diorámák is, amelyek mind Petőfi Sándorhoz kötődtek. A verseny nagy tanulási lehetőséget jelentett a gyerekek számára, és nagy örömmel vettek részt rajta.