Istvanits Kerstin fiatal írónak számít, hiszen nemrég – a pandémia alatt – kezdett csak el verseket, rövid prózákat írni. Az első próbálkozások nyomtatásban is megjelentek a lex liszt 12 kiadó „Junge Literatur Burgenland" legutóbbi antológia kötetében. Irodalmi kutatómunkája viszont ennél sokkal korábban kezdődött. Kutatási projektekben, illetve jelenleg a disszertációja keretében is foglalkozik a burgenlandi Csulak Rózával.
A Bécsi Egyetem Finnugor Tanszékének „A magyarok története Burgenlandban“ című nemzetközi konferenciáját december 6. és 9. között Felsőőrben rendezik meg.
Csulak Róza 1900-től 1982-ig élt, elbeszéléseiben hűen számolt be az akkori társadalomról. Hagyatéka sokoldalúságát mutatja: gyógyító, költő, író, mesemondó, boszorkány, anya volt. Istvanits Kerstin „Csulák Róza – egy nő sok szerepben" című előadásában ez a sokoldalú alsóőri személyiség áll, a burgenlandi magyarok nyelvi szigetén, irodalmi tevékenységére összpontosítva.
A magyarok története Burgenlandban
A konferencia célja, hogy, interdiszciplináris és transzdiszciplináris módon elemezze a burgenlandi magyarság jelentőségét a múltban és jelenben, illetve hogy új motivációt adva sikerüljön a kutatásban egyes hézagokat betölteni. A kutatás tematizálja a mai magyar népcsoport kialakulását, ennek következtében a régió alakulását, képlékenységét, kitérve a társadalmi, politikai, történelmi de irodalmi összefüggésekre is. A nemzetközi konferenciára Burgenlandból, Bécsből, Budapestről, Szegedről, Szombathelyről is várnak előadókat.