A SalzUng egyesület kezdeményezésének és a szülők együttműködésének köszönhetően három iskolában, három osztálynyi gyerekkel indult el Salzburgban a magyar oktatás. Heti két órában zajlik két általános iskolai és egy gimnáziumi osztályban a diákok anyanyelvi oktatása.
„Ez egy nagyon nagy öröm, hogy sikerült egy partnerségi viszonyt az Oktatási Igazgatósággal kialakítanunk és elindul és működni fog ez a projekt.“ – mondta Kotolácsi Mikóczy Ilona a SalzUng egyesület elnöke. A SalzUng szeretné a Salzburg városon kívül élő magyaroknak is biztosítani az anyanyelvi oktatást, ezért már több éve sikerrel működik az egyesület Pitypang iskolája.

Salzburg környékéről, de még Németországból is érkeznek tanulók a hétvégi foglalkozásokra. „Ide keresünk egy, vagy akár két tanerőt aki foglalkozik a gyerekekkel.“ – közölte hétvégi iskolát működtető egyesület elnöke. „A tanári a tanítói diploma mindenképpen előny, illetve a szakmai tapasztalat, ha az illető foglalkozott már gyerekekkel. De nagyon fontos, hogy tényleg elhivatott legyen aziránt is, hogy a magyar kultúrát megszerettesse, a magyar nyelvtudást elmélyítse a gyerekek és a diákok körében.“ – fűzte hozzá a követelményekkel kapcsolatban Kotolácsi Mikóczy Ilona. Az állásra a SalzUng egyesület elérhetőségein lehet.

Családi tanévnyitó Salzburgban
A SalzUng október 7-én 15:00 órakor Salzburgban a Máltai Szeretetszolgálat épületében tartja nagyszabású családi tanévnyitóját, melyre a közoktatásban indult osztályok diákjait és a hétvégi Pitypang suli iránt érdeklődőket is szeretettel várják.