A fő szüret a korábbi évekhez képest későbbre esik, hiszen már a virágzás is csaknem két hetet késett a csapadékos időjárás miatt. Az előző évhez képest sokkal több csapadék esett. Az időjárás így még a meleg nyári hónapokban is elegendő vízellátást biztosított.

Az idei borszüret a mennyiséget tekintve valószínűleg valamivel kisebb lesz, mint tavaly. A borászok ugyanakkor a minőség terén kitűnő évjáratra számítanak, minden paraméter erre utal, mondta Andreas Liegenfeld, a Burgenlandi Bortermelők Szövetségének (Burgenländischer Weinbauverband) elnöke.
2022-ben 657.700 hektoliter bor került a hordókba Burgenlandban. Ebből 386.600 hektoliter, azaz valamivel kevesebb mint 60% volt vörösbor.
Tudásmegosztás a szőlősorok között is
A Lutzmannsburg/locsmándi borász, Patrick Weber határon átnyúló kapcsolatokat is ápol magyarországi, csepregi borászokkal. Mivel az adottságok hasonlóak, ezért a tapasztalatokat is megosztják, segítik egymást minden téren.

A Weber-borászat a jövő héten kezdi meg a szüretet korai fajtáival, míg a Néber-Tóth pincészet Csepregen már a hétvégén szeretne szüretelni. A főfajta, a kékfrankos szürete még várat magára.
Egyelőre az éves hőmennyiség még nincs meg, ezért a tavalyihoz képest csaknem két hetet csúszni fog a szüret, mondta el Tóth Marcell, borász:

„Az idei év időjárása nagyon változékony volt, ezért nagy kihívás előtt álltunk. Nem is a gazda, hanem maga a növény sem tudta lekövetni az időjárás viszontagságait, a növényvédelem is nehezebb volt. De mindennek ellenére nagyon jó minőséggel számolunk" – számolt be a szezon tapasztalatairól Tóth Marcell.
