Bécsújhelyi magyar kultúregyesület alakult. KUWU Horváth-Schwarcz Kriszta
Bányi Kriszta/ORF
Bányi Kriszta/ORF
magyarok

Magyar kultúregyesület alakult Bécsújhelyen

KUWU névvel megalapították szombaton, március 25-én Bécsújhelyen az első magyar kultúregyesületet. Az alapító tagok megválasztották a tisztségviselőket, megbeszélték a célokat, a következő egy év programtervezetét és a következő napokban felkeresik a város jegyzőjét az alapító okirattal. Az egyesület várja a környéken élő magyarok jelentkezését.

Egy kis létszámú, de annál elhivatottabb társaság gyűlt össze Bécsújhely egyik belvárosi vendéglátó egységében, hogy létrehozzák az első magyar kultúregyesületet. Az alapítók célja, hogy segítsék a Wiener Neustadtban, és a környéken élők számára az anyanyelvük megtartását és kulturális örökségük ápolását, de az identitás megőrzése mellett komoly hangsúlyt helyeznek az integrációra is – ismertette a megjelentekkel az egyesület megválasztott elnöke, Horváth-Schwarcz Kriszta.

Bécsújhelyi magyar kultúregyesület alakult. KUWU Horváth-Schwarcz Kriszta
Bányi Kriszta/ORF
Horváth-Schwarcz Kriszta elnök az egyesület alapításáról tájékoztatja a jelenlévőket

Mivel egy egyesület alapításához legalább hét fő szükséges, a jelenlévőkkel együtt végül tíz alapító taggal megtörtént a Kulturverein der Ungarn in Wiener Neustadt und Umgebung – Bécsújhely és környéki Magyarok Kulturális Egyesülete alakuló ülése. A jelenlévők megválasztották a tisztségviselőket is, ami szerint Horváth-Schwarcz Kriszta elnök mellett az alelnöki posztot Kónya Mihály vállalta, a jegyző Bien Zsófia, míg a titkári funkciót Morgentál Mihály látja majd el.

Fotostrecke mit 9 Bildern

Bécsújhelyi magyar kultúregyesület alakult. KUWU Horváth-Schwarcz Kriszta
Bányi Kriszta/ORF
Bécsújhelyi magyar kultúregyesület alakult. KUWU Horváth-Schwarcz Kriszta
Bányi Kriszta/ORF
Bécsújhelyi magyar kultúregyesület alakult. KUWU Horváth-Schwarcz Kriszta
Bányi Kriszta/ORF
Bécsújhelyi magyar kultúregyesület alakult. KUWU Horváth-Schwarcz Kriszta
Bányi Kriszta/ORF
Bécsújhelyi magyar kultúregyesület alakult. KUWU Horváth-Schwarcz Kriszta
Bányi Kriszta/ORF
Bécsújhelyi magyar kultúregyesület alakult. KUWU Horváth-Schwarcz Kriszta
Bányi Kriszta/ORF
Bécsújhelyi magyar kultúregyesület alakult. KUWU Horváth-Schwarcz Kriszta
Bányi Kriszta/ORF
Bécsújhelyi magyar kultúregyesület alakult. KUWU Horváth-Schwarcz Kriszta
Bányi Kriszta/ORF
Bécsújhelyi magyar kultúregyesület alakult. KUWU Horváth-Schwarcz Kriszta
Bányi Kriszta/ORF

Az alapító tagok között van az a Ferter Éva is, aki már negyven éve él családjával Bécsújhelyen. Ő volt az, aki több mint 10 éve létrehozott a helyi magyarság számára egy facebook csoportot, ami lehetőséget biztosított arra, hogy megismerkedhessenek egymással a környéken élők, találkozzanak és segítséget nyújtsanak az újonnan ide költözőknek.

Bécsújhelyi magyar kultúregyesület alakult. KUWU Horváth-Schwarcz Kriszta
Bányi Kriszta/ORF

A KUWU tervei közt szerepel társasági összejövetelek, előadások, kirándulások szervezése, határon átnyúló gyermektáboroztatás, mint nyelvtanulási lehetőség biztosítása, a magyar nyelv és kultúra ápolását célzó tanfolyamok, rendezvények, összejövetelek szervezése. De felveszik a kapcsolatot olyan, Ausztriában már régebb óta működő egyesületekkel is, akik hasonló céllal jöttek létre. A hosszútávú tervek között szerepel az is, hogy a Bécsújhelyen illetve a környéken élő családok gyermekei számára hétvégi óvodai illetve iskolai foglalkozásokat indítsanak el a magyar nyelv és a kulturális örökségük, identitásuk megőrzését segítve.

Bécsújhelyi magyar kultúregyesület alakult. KUWU Horváth-Schwarcz Kriszta
Bányi Kriszta/ORF

Azok, akik szeretnének az egyesülethez csatlakozni, a tagfelvételi kérelmüket eljuttathatják emailben a kuwu.wn@gmail.com címre, de a közelgő programokon is jelentkezhetnek a KUWU-ba. Az egyesület április 8-ára pikniket szervez, illetve a nagy sikerű farsangi bál után egy újabb táncos mulatságot szerveznek, amelynek az időpontja május 13. Ezeken az eseményeken az egyesülettel kapcsolatos kérdéseket is feltehetik az érdeklődők.