30 éves a felsőőri OHO

Idén ünnepli 30 éves fennállását a felsőőri OHO (Offenes Haus Oberwart), mely az elejétől fogva tartományunk mondhatni legkülönlegesebb, „önfejű“ kulturális központja. Alapításakor az OHO volt a tartomány első autonóm ifjúsági központja, az évek során a művészetekre és az élet központi kérdésire fókuszáltak.

Az OHO 30 évvel ezelőtt, 1989-ben nyitotta meg kapuit, amikor Európa és Burgenland is a nagy változások idejét élte. „A kultúrát tekintve akkoriban Felsőőr egy ugar volt, bár városnak nevezte magát, nem volt helye a művészeteknek. Az egykori ifjúsági házból mi mindenképp egy nyitott - a művészet minden ágára nyitott - házat akartunk csinálni“, mesélte Horst Horvath alapító tag, ma az OHO vezetője.

OHO , Oberwart

ORF

Minden kezdet nehéz így volt ez az OHO esetében is. „Felakasztottuk az első képeket, ezzel aztán lassan kialakult egy galéria. Peter Wagner elkezdett darabokat színpadra vinni, Wolfgang Kubitschek pedig elindította az első koncertsorozatot“, emlékezett vissza Horvath.

OHO , Oberwart

ORF

Peter Wagner az OHO-ban

Manapság kortárs színházi előadások, filmfesztiválok, koncertek és képzőművészeti események otthona az OHO. Rendszeres találkozó- és bemutatóhelye a tartományban élő népcsoportoknak, magyaroknak, horvátoknak és romáknak.

BMKE 50 OHO

ORF Bgld

A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület 50 éves jubileumi ünnepsége az OHO-ban

Der Fluss

ORF

Peter Wagner: „A Folyó - az élők és halottak énekei“ bemutatója

OHO Kiállítás szombathelyi és vasi művészek

ORF/Molnár

Vas megyei művészek kiállítása az OHO-ban

A felsőőri OHO-nak ítélték oda a 2013-as „Osztrák Kultúrdíjat“ a kulturális kezdeményezések kategóriában.