Magyar ökumenikus istentisztelet

Ökumenikus istentiszteletre várják a magyar híveket vasárnap, február 3-án, 17 órára a bécsi evangélikus Auferstehungskirchébe. Az alkalom az ökumenikus imahét nemzetközi kezdeményezéséhez is kapcsolódik.

Az istentisztelet liturgiájában a magyar katolikus, evangélikus és református közösségek lelkészei működnek közre, mondta Wágner Szilárd, a házigazda Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet lelkésze:

Wágner Szilárd magyar evangélikus lelkész

evang-wien.at/Martina Schomaker

Wágner Szilárd, evangélikus lelkész.

Immár hagyomány, hogy a keresztény egység jegyében, minden év januárjának második felében rendezik meg világszerte az ökumenikus imahetet. A gyülekezetek eldönthetik, hogy egész hetes sorozatot tartanak, vagy egy istentisztelet erejéig kapcsolódnak a kezdeményezéshez. A február 3-i bécsi istentisztelet is ennek jegyében telik majd.

2019-ben az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezet fogadja a többi keresztény közösséget a Bécs 7. kerületében álló Auferstehungskirche falai között (Lindengasse 44a 1070 Bécs).

Auferstehungskirche

evang-wien.at

A liturgia témája az igazságosság, az emberek közti igazság megvalósításáról szól. Az ökumenikus imahét témáját minden évben más országban állítják össze: 2019-ben Indonéziából érkezik az üzenet és a témajavaslat.

Összetartó erő a kereszténység

Wágner Szilárd 2018 szeptembere óta szolgál az Ausztriai Magyar Evangélikus Gyülekezetben. A lelkész úgy látja, Bécsben a keresztény egység mellett a magyar identitás is erős összetartó erő a hívek számára.

Benyomása szerint az ökumenikus párbeszéd a különböző felekezetek között természetes Bécsben, de az is természetes, hogy a közös alkalmakat gondos előkészítés, szervezés előzi meg.