Pinkaszentelés Alsóőrött

Vízkereszt ünnepén ismét megáldották a Pinka folyót az alsóőriek. Az élő víz szentelésének hagyománya a keleti ortodox egyházi szokásokhoz köthető. A folyó szentelésével a természti értékeink megóvására és védelmére is fel szerették volna hívni a figyelmet.

Harmadik alkalommal szentelték meg a Pinka folyót az alsóőriek Vízkereszt ünnepén. A folyó megáldása előtt ünnepi szentmisén vettek részt a hívek. Gáspár Adalbert, alsóőri plébános az ünnepről elmondta: „Vízkereszt az első nagy ünnepek között van számon tartva, a Húsvét , Karácsony és Pünkösd mellett.”Hozzátette: „Három nagyon fontos dolgot ünneplünk ilyenkor, Jézus születését, a Jordánban való megkeresztelkedésekor megnyilvánuló Atyát, aki szeretett fiának nevezte és amikor a vizet borrá változtatta a Kánai mennyegzőn.”

pinkaszentelés alsóőr, 2018

ORF/Molnár

Az alsóőriek számára újdonságnak számító szokás valójában egy ősi egyházi hagyomány. Az élő vizek szentelésének hagyományát a keleti egyházak pedig ma is tartják. Gáspár Adalbert feladatának érzi, hogy a különböző régi hagyományokat újravisszakerüljenek a köztudatba. A Pinka szentelés hagyományáról elmondta: „Vízkeresztkor nem csak a templomban, az edényekben szentelték meg a vizet, hanem kimentek a legközelebbi patakhoz, folyóhoz, tóhoz és ott szentelték meg.“

pinkaszentelés alsóőr, 2018

ORF/Molnár

A Pinka szentelésén részt vettek az alsóőri tűzoltók is. Raba Reinhard, az Alsóőri Önkéntes Tűzoltóegyesület parancsnok-helyettese elmondta, a tűzoltók számára rendkívül fontos a Pinka folyó vize. „A Pinka egy áldás a tűzoltóknak, a Pinka vize nagyon nagyon fontos, 24 órát, 365 napot mindig itt van, a vízellátás természetesen a falu vízvezetékén keresztül történik, de például nagyobb tűzesetnél a Pinka vizét is használjuk.”

pinkaszentelés alsóőr, 2018

ORF/Molnár

A keleti ortodox hagyománynak megfelelően az alsóőri plébános fából készült keresztet dobott a vízbe, így kérve áldást a folyóra. A vízszenteléssel egyben a természet megóvására, a természeti értékeink védelmére is fel akarták hívni a figyelmet. A Vízkereszt ünnepén tartott szentmisén és Pinka megáldásánal azok az alsóőri gyerekek is résztvettek, akik Háromkirályoknak öltözve adományokat gyűjtöttek a Fülöp-szigeteki rászorulóknak.