Konferenciát tart a Wiesenthal Intézet
A háromnapos tanácskozáson a budapesti Politikatörténeti Intézet igazgatója, Egry Gábor történész a Trianoni trauma Magyarországon témában tartott előadást. Bécsben a Holokauszt Tanulmányok Bécsi Wiesenthal Intézetének konferenciáján Egry Gábor angolul tartotta meg előadását, melyet a „Trianon, ami sosem volt? Trianon, Emlékezetpolitika, Áldozatok és Trauma a poszt-kommunista Magyarországon” cím alatt az 1918-1944-es, az 1944-1989-es valamint az 1990 utáni időszakra bontott fel.

ORF/Nagy
„Mivel nem történik arra kísérlet, hogy a még létező, megismerhető egyéni emlékezetét ennek az eseménysornak illetve a Trianon után következő eseményeknek feltárják, ezért tulajdonképpen egy üres tér nyílik, ahol immár inkább az emlékezet és identitáspolitika által projektált Trianon az, ami visszatér és amihez próbálják az emberek igazítani a saját képüket, egy olyan világról - Magyarország esetében - amit csak rövid tapasztalatokból, turista utakból ismernek, és ezen nem segít az emlékezet politikai törvényhozás sem“, mondta Egry Gábor, történész Nagy Alexandra szerkesztőnknek adott interjúban.

ORF/Nagy
Egry Gábor történésznek eddig négy könyve és két szerkesztett kötete jelent meg. 2005-ben „Etnicitás, identitás, politika. Magyar kisebbségek nacionalizmus és regionalizmus között Romániában és Csehszlovákiában 1918-1944“ címmel, majd 2010-ben „Otthonosság és idegenség. Identitáspolitika és nemzetfelfogások Magyarországon a rendszerváltás után“ címmel. Továbbá megjelentek tanulmányai és írásai szakfolyóiratokban, heti- és napilapokban történeti és emlékezetpolitikai témákban.

ORF/Nagy
Fő kutatási területe a kisebbségek és a nacionalizmus Közép- és Kelet-Európában a 19–20. században, kiemelten a két világháború közti Erdély és annak regionalista irányzatai, ez utóbbit egy OTKA posztdoktori kutatási program keretében elemzi.