Táncmű a holokausztról a Volkstheaterben
Az előadáson, amely Fahidi Éva visszaemlékezéseire épül, Cuhorka Emese és Fahidi Éva táncolnak, a rendező Szabó Réka. Az előadás eddig a budapesti Vígszínház kamaraszínpadán volt látható, így a mostani bemutató egyben nagyszínpadi és ausztriai premier is, mondta Kovács Éva, a Wiesenthal Intézet kutatásvezetője:
Éva szenvedélyes öröm-kereső, Emese folyton mindenkit meg akar váltani. Éva nem szokott búcsúzkodni, Emese szeret hazajönni. Közös anyanyelvük a tánc. Éva az utolsó tanúk egyike. Gondosan megőrzött fiatalkori ruháit mintha csak Emesére szabták volna. Emese magas, Éva még mindig magasnak hiszi magát. Hasonlítanak – írják az előadás alkotói.

Tünet Együttes
„Az öregember majdnem úgy tekint vissza az életére, mint a vándor a hegy tetején a lába előtt elterülő tájra. Mindent lát egyszerre, mi közelebb van, mi távolabb. De pont azért, mert egyszerre lát mindent, az idősíkok sem kronologikus rendben sorakoznak lelkében, hanem összefolynak.” – írja a 93 éves Fahidi Éva, aki maga is aktív szereplője az előadásnak.
Az előadás tétje és fő kérdése az, hogy van-e átjárás e két világ között, átadható-e a tapasztalat, vagy épp fordítva: meg lehet-e érteni egy mai fiatal problémáit egy olyan súlyú élettel a hátunk mögött, mint amilyen Évának jutott? Lehetséges-e kettejük Nagy Közös Tánca?
A Tünet Együttes több mint tíz éve a független táncszínházi szcéna meghatározó szereplője. A társulat nem ismer műfaji határokat, előadásaikban egyenrangú elemként kezelik a szöveget és a mozgást.

Tünet Együttes
Fahidi Éva A Dolgok Lelke című memoár szerzője a holokauszt témájú fórumok közkedvelt előadója, elsősorban Németországban. Cuhorka Emese, megrögzött határátlépő, bátor, kísérletező kedvű előadó, aki számos nemzetközileg is sikeres produkció után újra a Tünet Együttessel dolgozik.