Szent István szoboravatás Németóváron

Szent István király emlékszobrának felavatására került sor szombaton Németóváron/Bad Deutsch-Altenburgban. A nagyszabású ünnepség a Mária templomban szentmisével kezdődött, majd a templom előtt a szobornál folytatódott a rendezvény.

ORF

ORF

Az „Europa"-Club által szervezett eseményen az osztrák, a magyar és a szlovák egyházi, politikai és kulturális élet jeles képviselői is nagy számban jelen voltak. Smuk András, a szervező „Europa”–Club elnöke.:

ORF

ORF

A Szent István király szobrot Németóvár tiszteletese Balint Pavel, valamint a kalocsai érsek, Bábel Balázs szentelték fel.:

A rendezvényen a szervező „Europa”-Club elnökének, Smuk Andrásnak köszöntő szavai után, Németóvár/Bad Deutsch–Altenburg polgármestere Wallowitsch Hans, valamint Perényi János Magyarország bécsi nagykövete is beszédet mondott.

ORF

ORF

Perényi János kiemelte, hogy ez egy csodálatos jelkép, mely egy újabb adalék a közös történelemhez, és emellett ez egy három-határszög, tehát Szlovákia, Magyarország és Ausztria, ezért is szimbolikus. „Ha megkérdeznék tőlem, hogy mi Európa, akkor azt mondanám, hogy ez itt Európa.“ - mondta.

ORF

ORF

Az eseményen a felvidéki magyar közösség Európai Parlamenti képviselője Csáky Pál is jelent volt, Sopron város önkormányzatát pedig Brummer Krisztián képviselte. Felső-Ausztria Tartomány Tanácsának képviseletében Erwin Schrödinger volt jelen. A szobor készítője Hunyadi László is az ünnepség díszvendégei között volt.

ORF

ORF

„Számomra nagyon megható és megtisztelő volt ez az ünnepség. Mindig is nagy tisztelője voltam Szent István királynak, úgyhogy nagy öröm látni, hogy ilyen szenzációs helyre került a szobor” - mondta Hunyadi László, marosvásárhelyi szobrászművész.

A kalocsai érsek Bábel Balázs az avatás alkalmával így fogalmazott: „Míg a hősök elválasztanak, addig a szentek összetartanak minket.”

ORF

ORF

„Ez egy nagyon fontos jelkép az ausztriai magyarok számára, hiszen itt Németóváron a Mária templomnál találkoznak minden évben a felvidéki, a magyarországi és az ausztriai magyarok már 2004 óta. Most már Szent István királyra is tudunk emlékezni. Az, hogy idén sikerült felállítani ezt a szobrot az is jelképes, hiszen idén ünnepeljük az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóját”- mondta Smuk András, az „Europa”-Club elnöke.

ORF

ORF

Az ünnepségen közreműködött a komáromi Concordia kórus, a Harmonia Classica Samorin kórus, Wolfgang Danzmayr vezetésével, Vig Margit hegedűművész, valamint a Nemzetközi Dunafilharmónia művészei is felléptek.

ORF

ORF

A szoboravatást követően a Mária templomban a Nemzetközi Dunafilharmónia művészeienek előadásában A.Jurth, F. Mendelssohn-Bartholdy, L. Weiner valamint G. Veleba művei hangzottak el.