Centrope-díj Katona Ágnesnek

A 10.000 euróval dotált Centrope Díjat az idén Katona Ágnes, a Nemzetközi Duna Filharmonikusok elnökasszonya vehette át. A díjt tegnap nyújtották át a Bécsi Városházán. A díjat évről évre olyan magánszemélyeknek ítélik oda, akik a legtöbbet tettek a határokon átnyúló együttműködések ösztönzéséért a közép-európai régióban.

A „CENTROPE” elnevezésű kezdeményezés 2003-ban vette kezdetét azzal a céllal, hogy elősegítse a határon átnyúló együttműködéseket a Bécsi régió (Bécs, Niederösterreich, Burgenland) és a szomszédos országok, így Csehország, Szlovákia és Magyarország között.

Katona Ágnes Centrope Preis

wien.gv.at

Reinhard Karl, Ildiko Raimondi, Agnes Katona, Elisabeth Vitouch

„A fődíjazott Katona Ágnes az általa alapított nemzetközi zenekarral egy szellemi és kulturális hálózatot hozott létre régiónkban“, hangzott el a zsűri részéről. A díjazottat Ildiko Raimondi énekesnő méltatta: "nem véletlenül viseli a zenekar a „Donauphilharmonie" nevet. Hiszen ahogy a Dunába is sok kis folyó vezet, ugyanúgy gyűjti össze a zenekar is a művészeket a környező országokból“, vont hasonlatot a kamaraénekesnő.

A Bécs város és a Raiffeisen által közösen alapított díjat az idén immár nyolcadik alkalommal ítélte oda egy nemzetközi zsűri, mely Szlovákia, Csehország és Magyarország nagyköveteiből, továbbá a díjalapítók képviselőiből tevődik össze.