Korábban már működött egy magyar néptánccsoport a városban, 1970-ben alakult meg a Piroska női néptánccsoport. A 90-es évek elejéig ropták a táncot, majd negyed évszázad szünet következett. „Régi álom volt, hogy újjáélesszük ezt a hagyományt, hogy megint táncoljunk magyar csárdást, itt Felsőpulyán", mondták el Kreiler Klara és Plank Eva kezdeményezők. Egy rövid toborzás után Kőszegen kerestek tánctanárt és 2018-ban már be is mutatkoztak a felsőpulyai Magyar bálon.

Tánctanáruk tragikus elvesztése letörte a csoportot és a pandémia alatt persze elmaradtak a próbák, fellépések is. Tavaly ősszel sikerült új tánctanárokat találni, Marczis Krisztián és Marcszisné Dorner Magdolna személyében, akik éveken át a bécsi Napraforgók Táncegyüttes aktív tácosai voltak.

A két fiatal pedagógus nemcsak a Csárdáslányok felnőtt csoportot vette szárnyai alá, hanem kezdeményezésükre indult egy gyermekcsoport is. Míg tavaly 8-10 gyermek járt néptáncra, addig idén szeptembertől már 18 gyermek tanulja játékos módon a magyar tánclépéseket.
A „Csárdáslányok" fellépése pedig már fix fénypontja minden magyar kulturális rendezvénynek Felsőpulyán. Egy fellépésen ismerkedtek meg az Alsóőr-Jabingi Magyar Táncegyüttessel, akikkel most egy közös projektet is indítottak. Az alsóőri táncosok is ellátogatnak a szerdai próbákra és közösen készülnek egy meglepetés koreográfiával, melyet a tervek szerint a februári felsőpulyai Magyar bálon mutatnak majd be. A „Csárdáslányok" néptánccsoport ezt emgelőzően első ízben fog bemutatkozni Felsőőrben, meghívást kaptak a november 25-én immár második alkalommal meghirdetett Őrvidéki Mulatságra, a felsőőri OHO-ba.
„Elsősorban a meglévő koreográfiát dolgozzuk át. Míg a Csárdáslányokkal, – mivel ez kizárólag egy hölgyekből álló csoport – karikázót, párostáncokat szoktunk betanulni, addig most más dinamikát kapott az egész, hiszen az alsóőrieknél táncolnak férfiak is. De maradunk a szatmári és magyarbődi táncoknál, hiszen itt is rengeteg a lépésvariáció, viszont a táncok maguk már nem ismeretlenek a táncosaink számára", modták el Marczis Krisztián és Marczisné Dorner Magdolna táncoktatók.
Új tagokat is szívesen fogadnak
A gyermekcsoport a karácsony előtti utolsó héten tart majd egy nyilvános próbát, tulajdonképpen egy fellépést, ahol megmutatják tudásukat a szülőknek, nagyszülőknek.
A „Csárdáslányok“ és az utánpótlás csoport próbái szerdánként zajlanak a Közép-Burgenlandi Magyar Kultúregyesület felsőpulyai székházában, a gyermekek 16:30 órától, a felnőttek pedig 18:30 órától próbálnak. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.