Emlékhelyavatás az 1983-as Medicor-buszbaleset helyszínén, Graz közelében
ORF
ORF
Krónika

Emlékmű a magyar buszbaleset áldozatainak

Épp 40 éve, 1983. szeptember 14-én súlyos magyar autóbusz-baleset történt Graz közelében. A bajbajutottaknak akkor helyi magyarok is segítettek. Az évfordulóra emlékművet állítottak az útszakaszon, amit azóta is „Ungarnkurve“ néven ismernek a helyiek.

A 40 évvel ezelőtti buszszerencsétlenség helyszínén eddig egy szerény tábla emlékeztetett csak a balesetre. Erre az évforduló közeledtével Frohnleiten község vezetése hívta fel Rudi Roth, grazi magyar tiszteletbeli konzul figyelmét.

Az emlékmű költségeire végül a grazi székhelyű egyesület, a Forum Hungaricum a magyar nagykövetség emlékhelygondozási pályázatán nyert támogatást. A csütörtöki, két nyelven megtartott ünnepélyes avatásra a helyi magyarság és a túlélők képviselői mellett eljött Gulyás Gergely, magyar kancelláriaminiszter, Szilágyiné Bátorfi Edit, bécsi magyar nagykövet és elődje, Nagy Andor. Az emlékművet Holló István római katolikus plébános és Wagner Szilárd evangélikus lelkész áldotta meg.

Fotostrecke mit 12 Bildern

Emlékhelyavatás az 1983-as Medicor-buszbaleset helyszínén, Graz közelében
ORF
A baleset egyik túlélője emlékezik
Emlékhelyavatás az 1983-as Medicor-buszbaleset helyszínén, Graz közelében
ORF
Az emlékkövön két nyelven olvasható az 1983-as buszbalesetre emlékeztető szöveg
Emlékhelyavatás az 1983-as Medicor-buszbaleset helyszínén, Graz közelében
ORF
Rudi Roth, Magyarország grazi tiszteletbeli konzulja
Emlékhelyavatás az 1983-as Medicor-buszbaleset helyszínén, Graz közelében
ORF
Gulyás Gergely, magyar kancelláriaminiszter (b2) és Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország bécsi nagykövete (j2)
Emlékhelyavatás az 1983-as Medicor-buszbaleset helyszínén, Graz közelében
ORF
A megemlékezés résztvevői
Emlékhelyavatás az 1983-as Medicor-buszbaleset helyszínén, Graz közelében
ORF
Gulyás Gergely, magyar kancelláriaminiszter német és magyar nyelven is lerótta kegyeletét az áldozatok emléke előtt
Emlékhelyavatás az 1983-as Medicor-buszbaleset helyszínén, Graz közelében
ORF
A buszbaleset túlélői és a leszármazottak
Emlékhelyavatás az 1983-as Medicor-buszbaleset helyszínén, Graz közelében
ORF
Csicsely Tamás, a Forum Hungaricum egyesület elnöke (j1), Nagy Andor, Magyarország korábbi bécsi nagykövete (j2) és a buszbaleset egyik túlélője
Emlékhelyavatás az 1983-as Medicor-buszbaleset helyszínén, Graz közelében
ORF
A megemlékezés meghívott vendégei
Emlékhelyavatás az 1983-as Medicor-buszbaleset helyszínén, Graz közelében
ORF
Wagner Szilárd evangélikus lelkész (b) és Holló István római katolikus plébános (j2) megáldja az emlékkövet
Emlékhelyavatás az 1983-as Medicor-buszbaleset helyszínén, Graz közelében
ORF
Szilágyiné Bátorfi Edit nagykövet (b3) és Gulyás Gergely kancelláriaminiszter elhelyezi a megemlékezés koszorúját
Emlékhelyavatás az 1983-as Medicor-buszbaleset helyszínén, Graz közelében
ORF
Az „Ungarnkurve“, háttérben az emlékhellyel

Magyar összefogás a bajban

Az orvosi műszereket gyártó, debreceni Medicor Művek vállalati autóbusza fékhiba miatt szenvedett balesetet 1983. szeptember 14-én a Grazi járásban található Schrems bei Frohnleiten településnél. A szerencsétlenségben 15-en meghaltak, 31 utas megsérült.

A későbbi vizsgálatok kiderítették, hogy a fiatal, keveset futott busz váratlan balesetét a fékrendszer szakszerűtlen javítása okozta. A szerelőket elítélték, a busz sofőrjét viszont felmentette a bíróság, miután kiderült: többször is jelezte a fékhibát, amit viszont nem szakszervíz, hanem a vállalat saját szerelői igyekeztek megszüntetni.

Fotostrecke mit 6 Bildern

Az 1983-as Medicor-buszbaleset – pillanatképek az ORF Österreich-Bild c. adásából
ORF
Az ORF archívumának képei a balesetről

A katasztrófa élénken él a grazi magyarok emlékezetében. A baleset után a közösség összefogott, hogy segítséget nyújtson a túlélőknek és családtagjaiknak. Szállást biztosítottak, betegeket látogattak a kórházban, és üzeneteket továbbítottak az egymástól távol ápolt családtagok között.

Az esemény során számos barátság született a grazi magyarok és az áldozatok hozzátartozói között, amelyek máig tartanak – mondta el Csicsely Tamás, a Forum Hungaricum grazi egyesület elnöke. A szervezet eredetileg Grazban tanuló diákokat támogat ösztöndíjakkal, de volt már, hogy katasztrófák károsultjait segítették. 2010-ben 350 ezer eurót gyűjtöttek össze a vörösiszap-katasztrófában megsérült devecseri óvoda újjáépítésére.

A „Steiermark Heute“ beszámolója a megemlékezésről