Logo des neuen TV-Magazins „WIR“
ORF
ORF
ORF

Vasárnap ismét jelentkezik a WIR

Többnyelvű népcsoporti magazinunk, a WIR – amely kéthetente jelentkezik új összeállítással – soron következő adása szeptember 10-én, vasárnap 9:00-kor látható ismét az ORF III-on. A magyar népcsoport szerkesztőség riportjában Salzburgba kalauzoljuk a nézőket.

A zene fővárosában, Salzburgban az ORF szerkesztője Nagy Alexandra a híres Dómkórus egykori karnagyával Czifra Jánossal találkozott a barokk óváros szívében fekvő Dómnegyedben. A helyszín választása nem véletlen, hiszen a tavaly nyugdíjba vonult karnagy pályafutása kezdetén a Kapitelplatzon található érsekség egyházzenei tanácsadójaként dolgozott.

Salzburg Czifra
ORF

A hétnyelvű műsorban a riportok az adott népcsoportok nyelvén hangzanak el. A teljes adáshoz igény szerint elérhető német nyelvű felirat.

„Több tíz évig voltam az érsekség egyházzenei referense, 1983-ban kezdtem el a tevékenységemet, és hivatalosan 1989-ben kaptam meg első két év próbaidő után a Dóm karnagyi címet, úgyhogy azóta volt szerencsém és nagy örömömre szolgált, hogy a liturgikus zenét, a dóm kórusának, zenekarának minden feladatát végezhettem“ – avatott be a részletekbe a karnagy.

Salzburg Czifra
ORF

Czifra János 1951 szentestéjén született Budapesten. Tanulmányai során karvezetés szakon végzett a Liszt Ferenc Akadémián Budapesten. Majd a karmesteri szakot a salzburgi Mozarteum Egyetemen abszolválta. Az 1393-ban megalapított Dómkórust Czifra János 35 évig vezette, ez idő alatt három püspökszentelést és két pápai látogatást is megélt. A dómkórussal Czifra különféle koncertkörutakat is szervezett a tengerentúlra, így többek között jártak New Yorkban, Montréalbn, Tokióban és Európa számos városában.

salzburg
ORF

A legnagyobb kihívásként a szervezést élte meg. " A minden vasárnapi liturgia és a sok-sok koncert szervezése nagy felelőséggel járt, nem lehetett lemondani a programokat, amiket meghírdettek, úgyhogy az emberek összeállítása az volt a legnagyobb feladat, egy amatőr kórust összetartani, de ez nagyon jól sikerült, mert a közösség nagyon jól összetartott. Teljesen szabad kezet kaptam azzal kapcsolatban, hogy mit éneklünk, arra persze rá kellett érezni, hogy mi itt a hagyomány, mit vár el a hallgatóság, mit vár el a papság. Tehát azt tudtam, hogy Mozart és Michael Haydn otthonában ezek a művek állnak a középpontban. Nagyon jót tett nekem, hogy megtanulhattam a Mozart műveket, abba az akusztikába, ahová Mozart eredetileg elképzelte" mondta az interjúban Czifra János.