A bécsi magyarok mellett a helyi gazdasági és turisztikai élet szereplői, a tudományos élet képviselői, de a diplomácia akadémia igazgatója is jelen volt a Magyar Nagykövetségen megtartott eseményen, ahol Kőszeg város képviselői mutatkoztak be csütörtökön, május 11-én este. A találkozónak Nagy Andor nagykövet volt az ötletgazdája, aki Maria Rauch-Kallat, volt egészségügyi miniszterrel(ÖVP), az Osztrák-Magyar Társaság/Gesellschaft Österreich Ungarn elnökével közösen hívta meg a mintegy 150 fős közönséget az eseményre. Nagy Andor hangsúlyozta, hogy fontosnak tartják, hogy teret biztosítsanak egymás megismerésének és ezáltal egy intenzívebb együttműködésnek Ausztria és a szomszédos Nyugat-magyarországi városok között.
Kőszeg számára mindig is nagy jelentősége volt az oktatási intézményei által végzett sikeres munkának, hisz a város jó hírű gimnáziummal rendelkezik, és pár éve már a felsőoktatás vérkeringésébe is bekapcsolódott az iASK – Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének köszönhetően. Miszlivetz Ferenc főigazgató hangsúlyozta, hogy fontos szerepet kap a tudományos kutatásaik összekapcsolása a kulturális örökséggel, illetve a térség gazdasági tevékenységével. Az iASK küldetését az intézet kutatói Magasházi Anikó és Kovács Ágnes ismertették, valamint bemutatták a Kraft-programban megújult épületek új funkcióit is.

A város történelmi múltját, a tradicionális kulturális programokat, Kőszeg és környékének természeti és épített örökségeit Básthy Béla polgármester tárta a közönség elé. Ezek fontos vonzerőnek számítanak nem csak a helyiek, de a Kőszegre látogatók számára is. A polgármester kiemelte, hogy Kőszegről nagyon sokan járnak át Ausztriába dolgozni, és talán eddig túlságosan is a munkára koncentrálódtak a találkozók, egyeztetések. Most egy könnyedebb találkozóval várták a vendégeket, amelyből a magyar vendégszeretet, a zenei program és a kulináris bemutató sem maradhatott ki.

Hamarosan indul a Kőszegi Várszínház idei évada, ami mindig is népszerű volt az Ausztriában élő magyarok számára is, de a zenés előadások, koncertek az osztrák közönség érdeklődésére is számot tarthatnak. Emellett azonban arra is lehetőség van, hogy Kőszeg „házhoz jöjjön“, hisz ahogy azt Pócza Zoltán igazgató kihangsúlyozta, az utaztatható kamaraszínházi előadásokat éppen azzal a céllal valósították meg, hogy azokon keresztül a magyar szót és kultúrát bárhova elvihessék, országhatároktól függetlenül. Jelenleg Weöres Sándor életéről készült Göttinger Pál: Szénakutyák, valamint Grecsó Krisztián: Vera című regényéből készült színpadi átdolgozást kínálja a Kőszegi Várszínház.

Kőszeg bemutatkozási lehetősége csak az első állomása volt ennek az eseménysornak, hisz számos határ menti település tarthat érdeklődésre számot Ausztriában a gazdasági, idegenforgalmi vagy akár a tudományos élet területén működő intézmények előtt is. Így Nagy Andor nagykövet azt ígérte, hogy lesz folytatása a most megkezdett programsorozatnak.