Az esten Frauer Ludwig, a BMKE elnöke köszöntötte a vendégeket. Az ünneplők között volt a kultúregyesület vezetősége, az egyesületen belül működő csoportok vezetői, de megtisztelte a rendezvényt Hannes Nemeth, Alsóőr polgármestere, Plank József, tiszteletbeli elnök, Mesmer Ottó, Őrisziget evangélikus lelkésze és jelen voltak a Középburgenlandi Magyar Kultúregyesület képviselői, a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány képviselői Pécsről és az elsők között érkezett meg az egyesület ma már egyetlen élő alapító tagja, az alsóőri Szabó Ernő.

„Bár böjti időszak van, de mégis az évforduló napjához, a megalakuláshoz szorosan igazodva akartunk ünnepelni. Az őrvidéki magyarok nagy kedvenceit, Debrei Zsuzsanna és Hertelendy Attila művészeket hívtuk meg, akiket az Operett Gálákról ismer a közönség. Mivel nemrég volt egy ilyen gála, ezért más műfajt választottunk, magyar musical dallamok és magyar retro slágerek hangzottak ma el. Utóbbiakat sokan együtt is tudták énekelni a művészekkel. A program végén meglepetésként mindenkire egy szelet születésnapi torta várt, ezt az irodánk munkatársaival készítettük elő", mondta el Prascsaics Carmen szervező, a BMKE felsőőri irodájának munkatársa.

„Az alapítás nagyon nehéz volt, édesapám és professzor Szeberényi is többször mesélték, hogy borzasztó volt. Akkor még állt a Vasfüggöny, az itteni magyarságnak nem volt jövője. A magyar beszéd, a magyar szó egy halott nyelv volt. Ez a mai születésnap nagyon sok munka eredménye", mondta el Plank József, volt elnök. Zsótér Iris, a BMKE elnökhelyettese az 50. évfordulón még elnök volt, örömmel látja, hogy az eltelt öt évben is nagyon sok minden történt, és nemcsak tovább létezik, hanem tovább is fejlődik a burgenlandi magyarság.

„Most már mint helyettes elmondhatom, hogy jó érzés biztos kezekben tudni az egyesületet, mind a vezetőség, mind az iroda munkatársai lelkesen dolgoznak, összetartanak. Az alap le volt rakva, a csoportok tovább dolgoznak, de fejlődik is az egyesület nagyon sok téren. A hagyományos és nagyon sikeres kulturális rendezvényeken túl a gyerekeknek, a fiataloknak is szervezünk programokat, legutóbb megjelent kiadványunkban pedig például a szülőket szólítjuk meg és mutatjuk be a kétnyelvű nevelés, a kéttannyelvű iskolák előnyeit. A jövőben is a fiatalokra fogunk fókuszálni, ebben nagy segítség lesz, hogy a Népcsoportok Házának megépülésével irodánk az új „Bildungscampus", tehát az iskolák közvetlen szomszédságába kerül. És amit természetesen nem lehet kihagyni, az a digitális fejlődés", mondta el Zsótér Iris.

A megalakulás története
1968. február 26-án fogadta el az akkori Biztonsági Igazgatóság (Sicherheitsdirektion) az egyesület alapszabályait. Az engedély alapján 1968. március 17-én a felsőőri „Kántor-féle kocsmában" tartották meg az alapító közgyűlést és választották meg az elnökséget, amelynek tagjai egykoron: Moor Johann elnök, Szeberényi Ludwig és Imrek Ludwig alelnökök, Liszt Rosalia jegyző, Balika Stefan pénztáros, Posch Ferdinand és Schuszter Charlotte ellenőrök, Benkö Josef, dr. Seper Karl, Szabó Ernő és Plank Michael póttagok voltak. Majd március 30-án a „Zámbó-féle kocsmában" volt az első nyilvános közgyűlés. A tagdíj 31 Schilling volt.

Ma már nem csupán a tagdíjakra támaszkodik az egyesület, a Magyar Népcsoporttanács megalakulása óta a BMKE legjelentősebb anyagi forrása az állami támogatás lett. Ez alkalmanként kiegészül más forrásokkal is, mint pályázatok útján elnyert pénzek. A BMKE mindazon fórumokon is képviselteti magát, amelyek a nemzetiségiek érdekeinek védelmében jöttek létre. Így tagja az Ausztriai Népcsoportok Központjának is(ÖVZ Österreichisches Volksgruppenzentrum).