Nagyköveti díszoklevél a népcsoport képviselőinek

Az Ausztriai Magyarok és Magyarország Bécsi Nagykövetsége közös, március 15-i megemlékezésének keretében nyújtotta át Nagy Andor bécsi magyar nagykövet az általa alapított kitüntetéseket. A magyarságért végzett munkájuk elismeréseként összesen 32 fő vehetett át díszoklevelet.

Nagy Andor nagykövet 2019-ben döntött úgy, hogy valamilyen módon meg szeretné köszönni a szervezetekben, egyesületekben folyó munkát, az egyének önkéntes tevékenységét. „Nem mindenkit tudunk állami kitüntetésre felterjeszteni, ugyanakkor egy szimbolikus elismerés mindenkinek jólesik, ezt láttam ma is az arcokon", mondta el Nagy Andor, akinek ez év nyarán lejár a megbizatása. „Épp ezért voltak ma ilyen nagyszámban a kitüntetettek, ezeket az okleveleket még szerettem volna személyesen átadni. De ezt a hagyományt mindenképp szeretném továbbadni az utódomnak", mondta el Nagy Andor, aki sokat volt úton az elmúlt négy és fél év során , minden tartományban személyesen is meggyőződhetett a magyar egyesületek munkájáról.

Március 15 nagykövetség Központi Szövetség
ORF/Weber
Plank József, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület tiszteletbeli elnöke, Kelemen Ernst és Bauer Anna, az Alsóőri Kétnyelvű Színjátszóegyesület és Kultúrkör alapító tagjai, Szabó Ferdinánd, az Alsóőri Kétnyelvű Színjátszóegyesület és Kultúrkör elnöke, Kulmann Ernst, a Magyar Népcsoporttanács egykori elnöke, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület egykori vezetőségi tagja és a Közép-burgenlandi Magyar Kultúregyesület egykori elnöke, Frauer Ludwig, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület elnöke.

A nagyköveti elismerésre az egyesületek és szervezetek terjesztették elő javaslataikat.

A díjazottak névsor szerint

Almási Dávid, Magyar Egyetemisták és Öregdiákok Klubja, Graz
Andorka Hanna, Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége
Aponyi Edit, Innsbrucki Magyar Ifjúsági Kultúregyesület, és 79. sz. Dr Kozma György cserkészcsapat
Bagári Kinga, Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala, Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete és Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület
Bauer Anna, Alsóőri Kétnyelvű Színjátszó Egyesület és Kultúrkör
Czifra János, SalzUng Salzburgi Magyar Egyesület
Csonkáné Simon Ildikó, Innsbrucki Magyar Ifjúsági Kultúregyesület és 79. sz. Dr Kozma György cserkészcsapat
Forgó László, Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége, Kaláka Club
Kántás János, Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége, Kaláka Club
Kelemen Ernő, Alsóőri Kétnyelvű Színjátszó Egyesület és Kultúrkör
Körmendy Margit, SalzUng Salzburgi Magyar Egyesület
Kulmann Ernő, Burgenlandi Magyar Kultúregyesület
Langer Edina, Bécsi Magyar Iskolaegyesület
Kotsis Péter, Europa-Club Bécsi Magyar Kultúregyesület
Márton Irénke, Felsőausztriai Magyarok Kultúregyesülete
Nagy Judit, Felsőausztriai Magyarok Kultúregyesülete
Németh Johann, Alsóőri Kétnyelvű Színjátszó Egyesület és Kultúrkör
Németh Júlia Zsuzsanna, „Napraforgók" Bécsi Magyar Népzene és Néptáncegyesület
Nick Ildikó, Bécsi Magyar Iskolaegyesület
Piszker Ágnes, Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala, Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete és Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület
Plank József, Burgenlandi Magyar Kultúregyesület
Rozs Péter, Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala, Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület
Sass Judit, Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége
Sáskáné Nádas Ágnes, Europa-Club Bécsi Magyar Kultúregyesület
Sebestyén Margit, Felsőausztriai Magyarok Kultúregyesülete
Soós Zsuzsanna, Ausztriai Magyar Református Lelkigondozószolgálat
Szabó Ferdinánd, Alsóőri Kétnyelvű Színjátszó Egyesület és Kultúrkör
Szeitl-Eibinger Zita, Ausztria Magyar Evangélikus Gyülekezet
Székely Stephan, Bécsi Magyar Nagykövetség
Tánczos Zoltán, Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége
Tarjányi József, Europa-Club Bécsi Magyar Kultúregyesület
Vígné Horváth Zsuzsanna, Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesülete