Bárány Anzelm germanisztika és nemzetközi kapcsolatok végzettsége meghatározó volt abban, hogy a német nyelvterületen legyen tevékenységének súlypontja. Négy évvel ezelőtt vette át a bécsi Collegium Hungaricum vezetését. A most leköszönő igazgatónak akkor három fő célkitűzése volt: hangsúlyosan a fiatalabb közönség megszólítása, a programjaik realizálásában külső helyszínek bevonása, valamint a láthatóság. A covid19-világjárvány ellenére sikerült a kezdeti terveit megvalósítani, mondta az igazgató, aki a Magyar Kultúra Napja alkalmából fogja utoljára köszönteni a bécsi közönséget.

Az eseményen fellépő Sárik Péter Trió mellett az érdeklődők egyúttal megismerhetik a bécsi magyar kulturális intézet új igazgatóját is, Méhes Márton személyében, aki 2010-2015 között vezette már a bécsi Collegium Hungaricumot. A leköszönő és a hivatalba lépő igazgató közötti jó együttműködést a 2023-ban megvalósuló programok is tükrözik majd, ugyanis Bárány Anzelm és Méhes Márton már közösen dolgozták ki a kulturális intézet idei tematikáit és programjait.

Így esett a választás az ünnepi rendezvény keretében arra, hogy az Európa Kulturális Fővárosának megnyitója alkalmából a bécsi Collegium Hungaricum is zenei csemegéket vonultasson fel, méghozzá a veszprémi és balatoni jazz-fesztiválokon is rendszeresen fellépő Sárik Péter Trió tolmácsolásában. A koncerten a világhírű magyar és európai zeneszerzők – Bartók és Beethoven – dallamai csendülnek majd fel jazz-átiratban.
Sárik Péter Trió
A trió 2007-ben alakult meg, majd öt évvel később Fonay Tibor basszusgitárossal és Gálfi Attila dobossal szerveződött újjá. Az együttes az elmúlt években Magyarország egyik legnépszerűbb és legmeghatározóbb jazz-zenekarává vált.
A rendezvény keretében a január 21-én kezdődött Veszprém-Balaton 2023 program-évadról is bővebb információt kaphatnak az odalátogatók. A Veszprém-Balaton 2023 program képviseletében: Kovács Balázs és Méhes Márton, az Európa Kulturális Fővárosa – Veszprém-Balaton 2023 program ausztriai és dél-németországi regionális megbízottjai tartanak majd bemutatót.