A magyar fővárosban tartott plenáris ülésen 30 ország 33 küldöttje vett részt, 68-an pedig online csatlakoztak. A világ magyarságának legmagasabb szintű tanácskozó fóruma három éve, 2019-ben ülésezett utoljára az országok képviselőinek személyes jelenléte mellett.
A budai Duna-parton, az impozáns Várkert Bazárban megtartott tanácskozáson Hollós József, az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének elnöke is jelen volt. Beszámolója szerint az ülés egyik legfontosabb kérdése a magyar kormány támogatási politikája volt. A résztvevők megnyugtató ígéretet kaptak arra, hogy a külhoni magyar szervezeteknek juttatott állami támogatás a sanyarú gazdasági helyzet ellenére sem csökken 2023-ban. Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a támogatások emelését és újabb programok indítását is kilátásba helyezte a tanácskozáson.

Budapest diaszpóra-politikájában továbbra is különös figyelmet kap az oktatás – ez egyaránt vonatkozik a hétvégi magyar iskolák támogatására és a pedagógusok alap- és továbbképzésének előmozdítására. Mindkét alkotóelem szükséges ugyanis ahhoz, hogy a magyarság újabb generációi ismerhessék meg anyanyelvüket, történelmüket, kultúrájukat. A kormány a nyári táborok szervezését, sőt külhoni magyar fiatalok magyarországi tanulmányait is segíti – utóbbira önálló ösztöndíjprogram is indul.

Új elem a kormány törekvéseiben a diaszpóra magyarságának könnyített honosításának kezdeményezése. Budapest hazatérési irodát is alapít azok számára, akik úgy döntenek, haza- vagy visszatelepülnek az anyaországba.
A Magyar Diaszpóra Tanács ülésén felszólalt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki az egyetemes magyarság integráns részének nevezte a diaszpóra és az emigráció magyarságát, akik nélkül az egyetemes magyarság válna szegényebbé. A tanács tagjait fogadta Orbán Viktor kormányfő is, aki a nemzetépítés folytatását ígérte, ehhez pedig továbbra is kérte a jelenlévők hozzájárulását, amiért egyben köszönetet is mondott.

Öregedő egyesületek, szűkülő közönség
A Magyar Diaszpóra Tanács ülése előtt, külön találkozót tartottak a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége Budapestre érkezett képviselői. Az egyesületek küldöttei aktuális problémáikat, kihívásaikat vitatták meg.
Elhangzott: az egyesületek vezetése egyre öregszik, meg kell találni a közös hangot a fiatal generációkkal. A rendezvények is egyre szűkebb közönséget vonzanak: az idősek a koronavírus-járvány nyomán még távol maradnak a közösségi programoktól, a közösség frissen érkezett tagjai pedig kevésbé a történelmi, sokkal inkább a szórakoztató programokat keresik.
A NyEOMSzSz képviselői üdvözölték a nyáron megalakult Európai Magyar Ifjúsági Tanács létrejöttét. A szervezet és a működése nyomán lendületet kapott helyi ifjúsági kezdeményezések reménykeltőek az utánpótlás-nevelés terén – összegezte az elhangzottakat Hollós József.