KH Oberwart: Eingangsbereich
ORF
ORF
Egészségügy

Maradnak a szigorú látogatási szabályok

Burgenland kórházaiban továbbra is szigorú látogatási korlátozások érvényesek. Néhány kivételtől eltekintve csak negatív PCR-teszttel lehet belépni az intézetekbe. Jó hír viszont, hogy a látogatók egy órával tovább maradhatnak beteg hozzátartozójukkal, ismerősükkel.

Aki beteg rokonát, ismerősét látogatná meg, annak a belépéskor 48 óránál nem régebbi koronavírusteszt-eredményt kell bemutatnia. Ugyanez vonatkozik azokra a páciensekre is, akiket valamelyik kórházi osztályra vesznek fel. Akik viszont valamelyik ambulanciára, időpontra érkeznek, azokra a 2,5G szabály érvényes: a járóbeteg-rendeléseken tehát a PCR-teszt mellett a felvett védőoltások és a korábbi koronavírus-fertőzés igazolását is elfogadják.

Eingang Krankenhaus Eisenstadt
ORF

Változtak a látogatási idők is

A szigorú járványügyi szabályok az akut, sürgősségi ellátásra szoruló betegekre és a sérültekre természetesen nem vonatkoznak. Időközben módosultak a látogatási idők is. Burgenland kórházaiban a betegek naponta 13-15 óra közt látogathatóak, tehát egy órával tovább, mint korábban – de továbbra is csak maszkban, aminek viselete az intézetek teljes területén kötelező.