Az elmúlt héten két napon keresztül- csütörtökön és pénteken – léptek kötelek közé Magyarország és a környező országok ökölvívói kőszegi fő téren felállított ringben. Minden évben a Kőszegi Ostromnapok rendezvénysorozat kísérő eseményeként hirdetik meg a sportversenyt ebben az olimpiai sportágban.

Az idén 10 éves Box-Ring Eisenstadt sportegyesület már másodszor érkezett versenyzőivel az eseményre, de Bécsből is képviselték magukat a bokszolók a vasi kisvárosban. Urbanics Antal, aki nem csak a kismartoni klub vezetője, hanem a Burgenlandi Bokszszövetség sportigazgatója is elégedetten értékelte a magyarországi bemutató versenyen elért eredményeket.

A Box-Ring Eisenstadt az ősszel több eseményen is várja a gyerekeket és szüleiket az ökölvívó sportot bemutató eseményeken. Ahogy arra Urbanics Antal edző, egyesületi vezető kihangsúlyozta, sokszor az a tévhit él a szülőkben, hogy az edzéseken, vagy versenyeken nagy a sérülésveszély.
A következő nyilvános szereplése az egyesületnek szeptember 3-án lesz Kismartonban/Eisenstadt, ahol az Allsportzentrumban szervez az önkormányzat nyílt sportnapot. Ezt követően pedig októberben már második alkalommal szervezik meg a „Burgenland Boxt“ elnevezésű gálát, ahol a burgenlandi ökölvívó kluboknak a versenyzői mérik össze tudásukat magyar, szlovén és szlovák bokszolókkal szemben. Részletekről a Box-Ring Eisenstadt közösségi oldalán is olvashatnak majd.