Európai Ifjúsági Szimfonikus Zenekar
ESYO
ESYO
Zene

Magyar hang az Európai Ifjúsági Zenekarban

Július 7. és 22. között rendezte idei nyári projektjét az Európai Ifjúsági Szimfonikus Zenekar. Az együttest 47 fiatal európai zenész alkotja, akiket évről évre meghallgatásokon választanak ki. Idén a zenekar második hegedű szólamába bekerült a felsőlövői/oberschützeni gimnáziumban tanuló hegedűnövendék, Paksi Liza is.

Az Európai Ifjúsági Szimfonikus Zenekar (European Spirit of Youth Orchestra) célja, hogy évről évre összehozza a 13-21 éves tehetséges európai fiatal zenészeket, akik egyrészt megismerkedhetnek egymással, másrészt pedig közösen hozhatnak létre különleges, magas színvonalú produkciókat. A zenekarba személyes vagy online meghallgatás útján lehet bekerülni, a felvételt nyertek pedig egy nyári és egy őszi projektre kapcsolódhatnak be a munkába, amelynek során fejlődik művészi látásmódjuk, technikájuk, emellett pedig kipróbálhatják egy nagy zenekar felkészülési és koncertritmusát.

A zenekar bázisa a szlovén-olasz határ közelében álló Sveta Gora hegyén volt, itt zajlott a 10 napos intenzív próbaidőszak. A résztvevő fiatalok szólamonként és együtt is próbáltak, a próbák szüneteiben pedig alkalmuk volt jobban megismerni egymást, barátságokat kötni. Napi hat órányi gyakorlás megterhelő, a cél viszont világos: 47, egymás számára ismeretlen zenészből kellett Igor Coretti-Kuret karmesternek európai zenekart kovácsolnia.

Európai Ifjúsági Szimfonikus Zenekar
ESYO

A nyári projekt csúcspontját a négy koncert jelentette, amelynek műsorát klasszikus zenei repertoár adta Mozart darabjaitól egészen a mai Európa-himnuszig, Beethoven IX. szimfóniájának részletéig. A zenekar az olaszországi Goriziában, Triesztben és Arquà Petrarcaban valamint a szlovéniai Portorožban lépett a közönség elé, koncerteztek kulturális központban, várkastélyban, szabadtéri színpadon és kastélyparkban is.

Európai Ifjúsági Szimfonikus Zenekar
ESYO
A zenekar koncertje a portoroži Avditorj szabadéri színpadon

Az Európai Ifjúsági Zenekar programja egy téli projekttel, a tervek szerint Szerbiában folytatódik, ezen is részt vesz szombathelyi zeneiskola hegedűnövendékeként zenét tanuló Paksi Liza, akit ősszel a Burgenlandi Ifjúsági Zenekarban is hallhat majd a közönség.