Burgenland Extrem 2022
Burgenland Extrem
Burgenland Extrem
24 órás túra

„Burgenland Extrém“ – ismét hőségben a fagyos hőmérsékletek helyett

Idén a „24 órás Burgenland Extrem Tour“ ismét felcseréli a hideg időjárást a meleggel. Az eseményt 2022-ben is tél helyett nyáron – immár második alkalommal – tartják meg, amelyen a résztvevők akár 120 kilométert is megtehetnek a Fertő-tó körül.

Tavaly a koronavírus miatt január helyett júliusban rendezték meg a versenyt. Ezen a héten pénteken, június 24-én a tizenegyedik kiadás is nyári túraként és nem „téli kalandként“ indul. Mindazoknak, akik még nem merik a teljes kört nyári körülmények között megtenni ajánlják a magyarországi Hegykőtől induló 80 km-es szakaszt Oggau-ig a Fertő-tó világörökségi területének szívében.

Burgenland Extrem 2022
ORF

Négy útvonal – különböző távokkal

Négy útvonal áll a résztvevők rendelkezésére, attól függően, hogy milyen messzire szeretnének gyalogolni vagy futni. A teljes 120 kilométeres távot Oggau-tól kell teljesíteni. A magyarországi Hegykőről 80, Illmitzből 60, Nezsiderből/Neusiedl 30 kilométert gyalogolnak majd a túra résztvevői. A rajt Oggau-ban szakaszosan 2.30-tól Neusiedl-ben 7.00-ig lesz, ahol a „School of Walk“ és az „Golden Walker“ is indul. Az útvonalakról részletesen olvashatnak itt, az esemény honlapján.

Burgenland Extrem 2022
Burgenland Extrem

Lépéseket tenni az éghajlatváltozás ellen

A túrával, amelyre 35 fok körüli hőmérsékletet jósolnak, a „Burgenland Extrem“ az éghajlatváltozás ellen kíván lépéseket tenni. A résztvevőkkel együtt – a múltban mintegy 4500-an voltak – mobilitási lehetőségeket mutattak be, mondták a szervezők. A gyaloglás a leginkább klímabarát közlekedési forma, és a békét is elősegíti: „Azzal, hogy találkozunk egymással, és eszmét cserélünk, megismerjük egymást, közösen biztosítjuk a jó és biztonságos világot mindenki számára“ – hangsúlyozták.