Big Time koncert és borkóstoló Bécsben
Club Pannonia
Club Pannonia
Közélet

30 éves a Club Pannonia

Három évtizede épít hidakat Magyarország és Ausztria között a bécsi központú Club Pannonia. A szervezet a két ország közti megértés, partnerség erősítésére jött létre, és ennek szenteli tevékenységét 30 eredeményes év után is. A jubileumot ősszel ünnepséggel koronázná meg a megújult vezetés.

A szervezetet 1992-ben Hunkár Dénes, bécsi magyar nagykövet kezdeményezte. Az ügynek, hogy rendezvényekkel tanácskozásokkal segítsék az osztrák és a magyar idegenforgalom, gazdaság, társadalom szereplőinek, valamint az újságírók és diplomaták közti dialógust, a nagykövetnek sikerült megnyernie Anton Würzl-t a Kereskedelmi Minisztérium tanácsnokát, külkereskedelmi, idegenforgalmi szakértőt és Czeglédi Józsefet, a bécsi Magyar Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet vezetőjét. A Club Pannonia a kezdetektől szervezett magyarországi tanulmányutakat, amelyek során különböző régiók lehetőségeit, különlegességeit mutatták be az érdeklődő osztrákoknak.

A Club Pannonia rendhagyó módon nyitotta meg  őszi rendezvénysorozatát. Szeptember 26-án, csütörtökön ugyanis egy jazz koncertre várta az érdeklődőket a Collegium Hungaricumba. Az esten a Ceora Jazzseptett bécsi zenekar nemcsak a modern jazz világába kalauzolta a közönséget, hanem a közkedvelt zenei stílusnak a történelmét is ismerette.
ORF/Nagy
Dzsesszkoncert a Collegium Hungaricumban a Club Pannonia szervezésében

A 2000-es évek közepén alakult meg a Club Pannonia magyarországi szekciója Esterházy Antal herceg vezetésével, a 2010-es évtizedben pedig, köszönhetően a szervezetet 2011-18 között vezető Radda Marikának, aki Berényi Ferenctől, a magyar nagykövetség attaséjától vette át a már addig is sikereket elkönyvelő szervezet elnöki feladatait. A ’10-es években a Club Pannonia kultúra és a társasági élet területén is megerősítette jelenlétét, emlékezett vissza Radda István, aki a 2000-es években kapcsolódott be az egyesület életébe, napjainkban pedig alelnökként vesz részt a szervezésben.

A koronavírus-járványig rendszeresen zajlott városbemutató-sorozat keretében egy-egy magyarországi település delegációját látták vendégül a fővárosban, akik lehetőséget kaptak, hogy a kétharmad részt német ajkú, osztrák közönség előtt bemutathassák városuk történetét, nevezetességeit, kulturális, szabadidős vagy épp befektetési lehetőségeit. A bemutatott várost aztán tanulmányút keretében fel is keresték.

Bécsi Magyar Bál
Club Pannonia
Szerencséjét teszi próbára a Bécsi Magyar Bál közönsége

Szintén a 2010-es években honosodott meg a Duna-gálák hagyománya, amely napjainkban a V4-országok előadóművészeinek platformjává vált. 2014-ben rendezte meg első ízben a Club Pannonia a Bécsi Magyar Bált, amely a fővárosi társasági élet kedvelt, népszerű eseményévé nőtte ki magát, és amelyet a magyar nagykövet az osztrák és magyar külügyminiszterek valamint a főváros főpolgármestere védnöksége alatt szerveztek meg. A programok között jelentős népszerűségnek örvendtek a nagykövetségen megrendezett előadások,könyvbemutatók is.

Újult erővel a régi úton

A Club Pannonia vezetése az elmúlt években jelentős változásokon ment át. 2018-ban az elnöki teendőket Nagy Zoltán vette át Radda Marikától, a 2022-es, jubileumi évnek pedig már Orbán Krisztina, a bécsi magyar nagykövetség korábbi, magyarságkapcsolatokért felelős diplomatája vezetésével kezdte meg a szervezet. Az új ciklusban az alelnöki pozíciókban osztrák oldalról Radda István, magyar oldalról pedig Kovács Árpád, a magyar Költségvetési Tanács elnöke képviseli, az egyesület pénztárosa pedig Scheidl Evelin.

A Club Pannonia vezetése bizakodik abban, hogy a járvány visszahúzódásával ismét meg tudja szervezni hagyományos rendezvényeit. A tervek közt szerepel a városbemutató sorozat folytatása: a következő meghívott delegáció Nyíregyházáról érkezne, és ide vezetne a nyár folyamán a tagság következő tanulmányútja is.

A tervek közt szerepel a Bécsi Magyar Bál és a V4-es Duna-gála újbóli megrendezése is, emellett pedig a Hungarikumokat bemutató új előadás-sorozatot is indítanának, magyarországi előadok közreműködésével. A 30. jubileumot pedig ünnepi gálaműsorral tennék emlékezetessé, ennek időpontját az őszre tervezik, ismertette Radda istván, alelnök.