Online programkavalkád a CH szervezésében

Ugyan jelen helyzetben még lehetséges lenne jelenléti rendezvényeket tartani, ám mint arról már beszámoltunk a biztonság érdekében a Collegium Hungaricum továbbra is az online térben tarja meg rendezvényeit. Ennek pozitív hozadéka, hogy a programokért már nem kell Bécsbe utazni, mert azok egész Ausztriából, vagy az országhatáron túl is elérhetőek.

Január-februárra is rengeteg kulturális csemegével készülnek a Collegium Hungaricum munkatársai. A színházrajongók, a zenekedvelők, a kisgyerekes családok és a filmrajongók is találhatnak kedvükre valót a már meghirdetett programok között.

Az év első történelmi filmklubjára már lehet jelentkezni, melyen január 18-án „A ménesgazda“ című filmet láthatja a közönség. Az év második, játékfilmeket vetítő filmklubjában pedig „A martfűi rém“ című, valós történeten alapuló film lesz látható február 7-én.

Bizonytalan programkínálat Történeti Intézet
BMTI

Koncertekben gazdag lesz az elkövetkezendő időszak a Collegium Hungaricumnak köszönhetően. Jövő héten a tavaly 10. születésnapját ünneplő Hungarian FolkEmbassy jubileumi koncertjével ünnepelik majd a magyar kultúra napját, február elején pedig Dóka Attila koncertjét lehet majd meghallgatni a kultúrintézet youtube-csatornáján. Valentin-nap alkalmából pedig Csemer Boglárka sanzonestjét ajándékozzák a közönségnek.

Magyar kultúra online a CH ajánlásával
Boggie

A legjobban mégis a színházrajongók örülhetnek, ugyanis rengeteg programmal várják őket. Január 17. és 19. között a Fedák Sári Színház előadásában Csiky Gergely nagysikerű vígjátékát, „A nagymama“ című darabot lehet megtekinteni.

Collegium Hungaricum nagymama
Fedák Sári Színház

Január végén az Udvari Kamaraszínház egyik drámája, a „Fehér szarvas“ című darab kerül fel három napra a Youtube-csatornára, amely a múlt század húszas éveinek elején, IV. Károly visszatérési kísérletei közötti időszakban játszódik. Februárban három előadással is kedveskednek a nézőknek. A „Zrínyi Ilona“ című monodráma az Újszínház felvételén lesz látható majd Brunner Márta előadásában, Dunai Ferenc „A nadrág“ című komédiáját a Fedák Sári Színház hozza el az otthonokba. Február végén pedig a Békéscsabai Jókai Színház előadásában lesz látható az „Egri csillagok“ című zenés előadás.

Collegium Hungaricum
Aranyszamár Bábszínház

A gyerekek sem maradnak online előadás nélkül, ugyanis január 14. és 16. között az Aranyszamár Bábszínház mesejátékát élvezhetik kicsik és nagyok: Hans Christian Andersen „A kishableány“ című meséjét dolgozták fel bábjátékként. Az előadás 72 órán keresztül lesz megtekinthető. Február elején pedig újabb Sisi-előadással jelentkezik youtube-csatornáján a Collegium Hungaricum Bécs. Kordásné Szász Melinda ismét Sisi bőrébe bújik, és így mesél Sisi karácsonyairól, a 19. századi főúri családok ünnepi szokásairól, és a karácsonyi díszek, például a hógömb vagy a Diótörő történetéről.

Az előadásokra az anmeldung@collegiumhungaricum.at címen lehet jelentkezni.