Kraftwerk Simmering
Ian Ehm, Wien Energie
Ian Ehm, Wien Energie
Gazdaság

Újra elszigetelik a Wien Energie dolgozóit

az ellátás biztonsága érdekében 50 dolgozóját ismét izolálja a bécsi energiaszolgáltató, a Wien Energie. A cégnél arra számítanak, hogy a koronavírus-járvány küszöbön álló, ötödik hulláma idején nagyon magas lesz a fertőzöttek és a karanténban lévők száma.

Az önkéntesek kiválasztása és orvosi felkészítése már el is kezdődött, ők január 7-én egyelőre négy hétre költöznek be a Simmeringi Erőműbe és három bécsi hulladékégetőbe. Itt hálóhelyiségek, konyha, fürdő- és szabadidőszoba valamint pszichológus is a rendelkezésükre áll majd, hogy könnyebben átvészeljék ezt az időszakot.

A vállalat igazgatóságának elnöke, Michael Strebl szerint a lépés elengedhetetlen ahhoz, hogy minden körülmények között garantálni tudják az ellátás biztonságát.

Isolierstationen an den Kraftwerksstandorten
Wien Energie
A 2020 márciusában kialakított hálótermeket nem számolták fel a cégnél, így azok készen állnak a beköltözők fogadására

A Wien Energie ötven dolgozója 2020 tavaszán egyszer már vállalta a négyhetes izolációt, hogy ezzel akadályozzanak meg egy esetleges megfertőződést. Akkor egy hónap után visszatértek ugyan a normál üzemmódhoz, de nem számoltak fel mindent, hogy szükség esetén újra el tudják szigetelni a dolgozókat a külvilágtól. A korábbi csapatból huszonketten újra vállalták a feladatot.

A Wien Energie-nél a koronavírus-járvány kitörése óta fokozott biztonsági intézkedések vannak érvényben. Rendszeresen tesztelik a dolgozókat, akiket az oltás felvételére ösztönöznek, kötelező az FFP2-es maszk, érintésmentesen zajlik a műszakváltás, válaszfalakat szereltek fel az irányítóteremben és akit tudtak, home office-ba küldtek.