A program “hybrid" formában jött létre, a fizikai térben és online is követték a diákok a két előadót. A találkozón a tanulók betekintést kaptak Kolozsi László dramaturg-filmkritikus előadása során a legkiválóbb magyar filmek listájába és a mai filmre is nagy hatást gyakorló kiemelkedő magyar alkotók munkásságába.

Továbbá a “Bécs, Budapest, Hollywood – Ausztria-Magyarország hatása az amerikai filmre" című könyv szerzőjétől Muszatics Péteről hallhattak arról, hogy miként hatottak egyes közép-európai származású alkotók – köztök magyarok és osztrákok – az amerikai filmre. Kis-Bocz Erika az AMAPED 13+ programsorozatának szervező pedagógusa:

A korai magyar filmtörténeti bemutató valamint a Bécstől Quentin Tarantinóig, Budapesttől Wes Andersonig témájú előadás olyannyira felkeltette a fiatalok érdeklődését, hogy a kötetlen beszélgetésen elmonták, hogy ezután milyen régi és kortárs alkotásokat fognak majd megnézni.

Az AMAPED 13+ projekt három alappillérre épül: a biciklistúrákra, a havonta egyszer megtartott online magyarórákra valamint a diákok folyamatos ellátására online magyar tananyagokkal. A programsorozatban a kamaszok első alkalommal biciklis városnézésen vettek részt, majd tantermi színházzal valamint közösségépítő játékokkal foglalkoztak. A decemberi alkalommal egy író-olvasó találkozóra fog sor kerülni, az aktuális járványügyi intézkedéseknek megfelelően.
szöveg és képek: Nagy Alexandra/ORF