Vorhängeschloss vor Gastgarten
APA/Helmut Fohringer
APA/Helmut Fohringer

Hétfőtől újabb zárás Ausztriában

Ausztriában hétfőtől nem csak egyes tartományokra, hanem az egész országra vonatkozó teljes lezárás lépett életbe, a pandémia kitörése óta ez már sorban a negyedik zárlat. Ez a korlátozás szinte ugyanolyan, mint a korábbiak, viszont az első azóta, hogy a vakcinák széles körben elérhetővé váltak.

Hétfőtől ismét bezárnak az éttermek, szórakozóhelyek, kulturális eseményeket és rendezvényeket tartó helyszínek valamint mindazok a boltok, amelyek nem árulnak élelmiszert vagy a mindennapi megélhetéshez szükséges árúkat. Az óvodák és iskolák nyitva maradnak, de az ajánlás szerint, ha lehet, a gyerekek maradjanak otthon, tananyag-csomagokat kapnak. Jövő év elejétől pedig bevezetik a kötelező oltást.

Lockdown
APA/HELMUT FOHRINGER

A híres karácsonyi vásárok is bezárnak, pedig épp kezdtek kinyitni és rengeteg turistát vonzottak Ausztriába. Egy utolsó pillanatban történt változtatással a sífelvonók nyitva maradhatnak, de csak a beoltottak számára. A szállodák is bezárnak, nem fogadnak új vendéget mától. Akik a zárlat kezdetekor még várost néztek, kitölthetik az ott tartózkodásuk idejét.

Az új fertőzöttek száma rekordot döntött, ezért a zárlat szükséges volt, mondta Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter és elnézést kért a szigorú intézkedésekért, a kijárási tilalomért, de hangsúlyozta, hogy csak így lehet megállítani a közelgő vészhelyzetet. A kijárási korlátozás 0.00 – 24.00-ig előreláthatólag 10 napig, szükség esetén 20 napig, ez esetben december 12-ig lenne érvényes.

A lezárás azt jelenti, hogy az emberek csak korlátozott okból hagyhatják el otthonukat, például munkába járás vagy alapvető élelmiszerek vásárlásac, orvoslátogatás céljából. A sétát idő- és távolságkorlátozás nélkül lehet megtenni. Egyszerre csak egy, másik háztartásból származó személlyel lehet találkozni.

Összefoglalva ezek az intézkedések várhatóak:

1. Országos kijárási korlátozás mindenkinek (oltott, oltatlan), a korábban ismert kivételekkel (munkába járás, élelmiszer-vásárlás, orvos stb.)

2. 10/20 napig tart, december 13-án előreláthatólag visszatér az eredeti szabályozás, ami csak az oltatlanokra vonatkozik

3. A munkavállalóknak, amennyiben lehetséges, az otthoni munkavégzés ajánlott (home-office)

4. Kötelező lesz zárt helyiségekben a maszkviselés

5. Az óvodák, iskolák nyitva maradnak, de az ajánlás szerint, ha lehet, a gyerekek maradjanak otthon, tananyag-csomagokat kapnak

6. Februártól bevezetik a kötelező oltást Ausztriában

7. Ausztriaszerte már négy hónap után lehetségessé teszik a harmadik oltás beadását

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) regionális vezetője kijelentette, kemény tél vár Európára, hiszen az oltás ellenére továbbra is terjed a koronavírus szerte Európában. A WHO nemrég közölt adatai szerint 5 220 000 a fertőzöttek száma, 99 000 a halottaké.