56-os megemlékezés Europa Club
ORF/Bányi Krisztina
ORF/Bányi Krisztina

1956-os megemlékezés az „Europa“-Clubnál

Az Ausztriában 1964-ben bejegyzett „Europa“-Club idén is megtartotta ünnepi műsorát az 1956. október 23-án, Magyarországon kitört forradalom hőseire emlékezve. A Collegium Hungaricumba összegyűlt közönségnek az emlékező előadása mellett, bemutatták a „Megmentett sorsok – Gerettete Schicksale“ című kétnyelvű kötetet is.

Az idén ismét megtarthatták hagyományos, ünnepi emlékműsorukat a bécsi „Europa“-Club tagjai, akik október 18-án hétfőn este, a Collegium Hungaricum termében gyűltek össze. Erre az alkalomra Esztergomból érkeztek a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium kórusának tagjai, akik gregorián énekekkel készültek Pálmai Árpád karnagy vezetésével. Mellettük szintén az esztergomi Babits Mihály Színház két színművésze lépett fel a műsorban.

 56-os megemlékezés Europa Club
ORF/Bányi Krisztina

Az idén már 57 esztendős fennállását ünneplő egyesület elnöke, Smuk András köszöntötte az egybegyűlteket, majd ünnepi beszédet mondott Nagy Andor, Magyarország bécsi nagykövete. Ezt követően Sáskáné Nádas Ágnes fejezte ki háláját, amiért az „Europa“-Club támogatásával elkészülhetett a „Megmentett sorsok – Gerettete Schicksale“ című kiadvány, amely nagyapja, és édesapja feljegyzéseit tartalmazza arra vonatkozóan, hogy az 1956-os októberi események következtében az év november vége és június vége között kik menekültek át Magyarországról a mosontarcsai/Andau határszakaszon Ausztriába. Nádas Sándor az Esterházy uradalom kettős birtokának főintézője és vadásza volt, aki ismerve a Hanságújmajor minden négyzetcentiméterét, tudta, hogyan lehet kijátszani éjjel a határőröket. Az andaui/mosontarcsai intézői lakban pedig meleg itallal, étellel és takaróval várták a menekülőket, akiket aztán traktorral szállítottak tovább az osztrák menekülttáborokba.

 56-os megemlékezés Europa Club
ORF/Bányi Krisztina

Smuk András, az „Europa“-Club elnöke 2017 februárjában, Bécsben, éppen a Collegium Hungaricum és a VERITAS által szervezett közös konferencián kereste meg Rácz János történészt először azzal, hogy a birtokában van egy könyvecske, ami az 1956-os menekültekkel kapcsolatos feljegyzéseket tartalmaz. A kézzel írt napló 1460 bejegyzést rögzített, ami arra vár, hogy a kutatók elemezzék annak tartalmát. Ezek után vette fel a kapcsolatot Nádas Ágnessel, akinek a segítségével még több információhoz jutott ezzel kapcsolatban, és ezek birtokában kezdődött el a mintegy két éves munka. Az eredménye pedig a mára már bárki által elolvasható „Megmentett sorsok – Gerettete Schicksale“ című, kétnyelvű – magyar, német – kiadvány lett.

Fotostrecke mit 10 Bildern

 56-os megemlékezés Europa Club
ORF/Bányi Krisztina
 56-os megemlékezés Europa Club
ORF/Bányi Krisztina
 56-os megemlékezés Europa Club
ORF/Bányi Krisztina
 56-os megemlékezés Europa Club
ORF/Bányi Krisztina
 56-os megemlékezés Europa Club
ORF/Bányi Krisztina
 56-os megemlékezés Europa Club
ORF/Bányi Krisztina
 56-os megemlékezés Europa Club
ORF/Bányi Krisztina
 56-os megemlékezés Europa Club
ORF/Bányi Krisztina
 56-os megemlékezés Europa Club
ORF/Bányi Krisztina
 56-os megemlékezés Europa Club
ORF/Bányi Krisztina

A most megjelent könyv iránt az „Europa“-Club elérhetőségein kaphatnak információt az érdeklődők, akár az egyesület honlapján, vagy a facebook oldalán keresztül is.