Simple Mindset a Gasometerben
Balázs Eszter
Balázs Eszter

Simple Mindset a Gasometerben

A Planet Festival Tour legjobb 12 zenekara léphet fel a szombati, bécsi döntőben. Ausztria egyik legnagyobb tehetségkutató versenyét 2019-ben hirdették meg, de a vírushelyzet miatt, a döntőt végül csak október 9-én, szombaton rendezik meg. A fellépők között ott lehet a magyar Simple Mindset rockegyüttes.

Ausztria egyik legnagyobb tehetségkutató versenye most szombaton, október 9-én este 20.00 órakor indul, ahol egy 20 perces koncerttel léphet fel a 2017-ben megalakult, soproni rockbanda is, a Simple Mindset. A háromtagú együttesből ketten Bécsben tanulnak a Vienna Music Instituton, így ennek is köszönhető, hogy két évvel ezelőtt jelentkeztek erre a megmérettetésre. Az est programjában összesen 12 zenekar szerepel, és méri össze tudását a versenyben. A nyerteseket a zsűri mellett a közönség választhatja ki, 50-50%-ban szavazhatnak a kedvenceikre. Aki megveszi a belépőt a döntőre, az egyben a jeggyel megkapja a szavazócédulát is.

Simple Mindset a Gasometerben
Balázs Eszter

A Simple Mindset tagjai Giczi Balázs – dobok, Szabó Bence – gitár és Budai Tamás – basszusgitár, ének. Az együttes tagjai zenei irányként a klasszikus rock felé sorolják be magukat, de más stíluselemek is megtalálhatók a zenéjükben.Közösen dolgoznak a dalaikon, és arra törekszenek, hogy inkább a dallamos irányt képviseljék. Főként angol nyelven énekelnek, bár írnak dalokat magyarul is, de nem titkolt szándékuk, hogy mind Ausztriában mind Európa más országaiban is érvényesülni szeretnének a zenéjükkel. Bár mindhárom tag hasonló zenei ízlésvilággal rendelkezett, egyszerre mindegyikük egyedi stílust is képviselt. Ezen elemek keveredéséből született meg a zenekar hangzásvilága.

Simple Mindset a Gasometerben
Balázs Eszter

Nem volt sokáig kérdés, hogy céljuk a klasszikus rockzene modern formába öntött változatának népszerűsítése a fiatalok körében. Ennek megvalósításához a rock zenekarok felállásának legnehezebb, egyben legkarakteresebb formáját, a triót választották. A zenekar tagjai remélik, hogy szenvedélyes szeretetüket a zene iránt a közönségnek is át tudják adni, ezzel fenntartva a fiatalok, egyben minden korosztály érdeklődését a “legszabadabb" zenei műfaj iránt.

Fotostrecke mit 5 Bildern

Simple Mindset a Gasometerben
Peter Kogoj
Simple Mindset a Gasometerben
Peter Kogoj
Simple Mindset a Gasometerben
Peter Kogoj
Simple Mindset a Gasometerben
Peter Kogoj
Simple Mindset a Gasometerben
Peter Kogoj

A Simple Mindset első EP lemeze, 5 saját szerzeménnyel 2019 január 28-án jelent meg. A zenekar rövid távon szeretné zenéjét minél szélesebb körben megismertetni, akár felvételeik, akár élő koncertjeik által. Távlati céljuk, hogy ezt a számukra szeretett és dédelgetett projektet a lehető legmagasabb színvonalra emelve, kizárólag ennek a fejlesztésével és népszerűsítésével foglalkozhassanak.