Egy magyar vásárló állította meg a rablókat
menibezirk.at
David Ebner

Egy magyar vásárló állította meg a rablókat

Egy 32 éves magyar férfi bátor közbelépésének köszönhetően a Felső-Ausztriai Regionális Bűnügyi Hivatal nyomozóinak, valamint Schärding és Ried járások rendőreinek rövid időn belül sikerült megoldaniuk egy szupermarketben elkövetett súlyos rablást, és letartóztatniuk a két gyanúsítottat.

Egy 17 éves bosnyák és egy 20 éves török állampolgár, mindketten Schärding körzetéből, 2021. szeptember 30-án elhatározták, hogy fegyveres rablást követnek el egy helyi szupermarketben. A 20 éves férfi símaszkot és bukósisakot viselt, és gázpisztollyal volt felfegyverkezve. A 17 éves fiú a fejére húzta a pulóvere kapucniját, és száj-orr-védő maszkot viselt. Este fél hét körül bementek az üzlethelyiségbe, és fegyverrel követelték, hogy az 57 éves pénztáros nyissa ki a pénztárgépet és adja át a készpénzt.

Egy magyar vásárló állította meg a rablókat
David Ebner

Egy műszaki hiba miatt azonban a dolgozó ezt nem tudta megtenni, mire a bosnyák megpróbálta kitépni a fiókot a rögzítésből. Közben egy másik alkalmazottnak sikerült elmenekülnie és segítséget hívnia. A 32 éves Kovács Attila, aki már 8 éve él a településen és napi szinten jár az üzletbe vásárolni, épp az üzlet hátsó bejáratánál tartózkodott egy másik alkalmazottal. Segélykiáltásokra lett figyelmes, belépett az eladótérbe, és meglátta a két gyanúsítottat a pénztárnál. Szembeszállt velük, és dulakodás alakult ki. A 20 éves férfit egy másik vásárlóval együtt a földre vitte és ott tartotta, amíg a rendőrség megérkezett. A 17 éves fiú elmenekült ugyan, de röviddel később a rendőrök a lakcímén letartóztatták.

Egy magyar vásárló állította meg a rablókat
David Ebner

A lakásán elfogott 17 éves fiatal elkövető eddig élt a tanúvallomás megtagadásának jogával, míg a 20 éves férfi beismerő vallomást tett. A 32 éves magyar férfi a két gyanúsított heves ellenállása miatt könnyebb sérüléseket szenvedett az arcán. Ahogy a meinbezirk.at riportere által feltett kérdésre, miszerint újra beavatkozna-e egy ilyen helyzetbe, ha hasonló történne, azt válaszolta: „Igen, gondolkodás nélkül…Nyolc éve élek Schärdingben, és minden nap az Unimarktba járok. A kérdéses napon éppen a hátsó bejáratnál beszélgettem az igazgatónővel, amikor nem sokkal este 7 óra előtt félelmetes sikolyokat hallottam. Gondolkodás nélkül azonnal az üzlet bejáratához rohantam, és láttam, hogy a két elkövető megfenyegeti az egyik alkalmazottat. Mint mondtam, nem érdekel, hogy megsérültem. Engem csak az érdekelt, hogy a személyzet egyetlen tagja se sérüljön meg.“