Salzung Magyar Sokadalom
ORF/Nagy
ORF/Nagy
Esemény

Salzburgi délután a magyar kultúra jegyében

Magyar Sokadalom címmel a lezárások utáni első, nagyszabású kulturális programját tartotta meg július 3-án a Salzburgi Magyar Egyesület. Az eseményen a helyi magyar közösség tehetséges zeneművészei léptek fel. A felnőttek mellett a gyerekeknek is kínáltak időtöltést: őket a felvidéki Kuttyomfitty Társulat szórakoztatta.

A műsorban a salzburgi Domchorsaal közönsége elsőként dr. Papp Olivér előadásában Bartók Béla Román népi táncok című zongoradarabját hallhatta. Majd dr. Lukács-Papp Adrienn Tóth Krisztina Kelet-európai triptichon és Ady Endre Héja-nász az avaron című költeményeit mondta el.

Ezt követően két fiatal tehetség lépett színpadra. Kiss Petra zongoraművész Dohnányi Ernő C-dúr rapszódiáját adta elő, Gulyás Mercédesz énekesnő pedig az operett világába kalauzolta a közönséget a Messze a nagy erdő című dallal Lehár Ferenc Cigányszerelem című operettjéből.

A programban a 12 éves Szenteszki Júlia ritmikus gimnasztika táncelőadással mutatkozott be a közönségnek.

A fiatalságra is gondoltak a szervezők. Cirkusz Folklorikusz címmel a felvidéki Kuttyomfitty Társulat egy népzenével fűszerezett színházi előadást mutatott be, melynek kicsik és nagyok egyaránt örültek.

Az összművészeti rendezvényen a salzburgi és környéki magyar képzőművészek is bemutatkozhattak: alkotásaikat a program idejére kiállították a Domchorsaal-ban. A közreműködőknek Szilágyi Péter, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa adott át oklevelet.

Fotostrecke mit 10 Bildern

Salzung Magyar Sokadalom
ORF/Nagy
A 2021-es Salzburgi Magyar Sokadalom pillanatképei…
Salzung Magyar Sokadalom
ORF/Nagy
Salzung Magyar Sokadalom
ORF/Nagy
Salzung Magyar Sokadalom
ORF/Nagy
Salzung Magyar Sokadalom
ORF/Nagy
Salzung Magyar Sokadalom
ORF/Nagy
Salzung Magyar Sokadalom
ORF/Nagy
Salzung Magyar Sokadalom
ORF/Nagy
Salzung Magyar Sokadalom
ORF/Nagy
Salzung Magyar Sokadalom
ORF/Nagy

A lezárások utáni első, nagyszabású magyar kulturális eseményt a 150 tagot nyilvántartó egyesület sikerként élte meg.

Az eredetileg 1993-ban alakult, és az utóbbi években újra aktívvá vált Salzburgi Magyar Egyesület elsődleges célja a magyar kultúra és nyelv ápolása, a magyar gyökerekhez való kötődés megtartása, erősítése a Salzburg városban és tartományban élő magyar közösségben. A megújult szervezet a SalzUNG nevet választotta, játékosan utalva a Salzburgban élő magyarokra, illetve arra a szándékra, hogy „egy kis ízt, sót vigyenek a helyi magyarok életébe“.

Az egyesület célkitűzésként fogalmazta meg a magyar olvasás, a magyar irodalom népszerűsítését a salzburgi magyar közösségben – a „nyelvében él a nemzet“ gondolattal maximálisan azonosulva.

Mindemellett céljuk, hogy a magyar oktatás lehetőségével segítsék a salzburgi magyar szülőket és gyerekeket, akiket hétvégi óvodai és iskolai foglalkozásokkal várnak ismét a nyári szünetet követően. A társaság elhivatott pedagógusokból áll, akik számára ez nem csupán egy foglalkozás, hanem igyekeznek minél többet átadni a hosszú évek tapasztalatából.

A foglalkozásaik alkalmával interaktív előadásokat hallhatnak a fiatalok a magyar kultúra, irodalom, történelem témaköreiben. Projektszerűen dolgozzák fel a nemzeti hovatartozás legfontosabb témaköreit. Az oktatásban a tárgyi szakismeretek bemutatásán túl felhasználják a pszichológia, drámapedagógia és táncpedagógia módszereit is.

Az egyesület őszre további kulturális programokkal készül, a tervek szerint a nyári szünet után egy jazz-esttel fogják várni a zene kedvelőit.