Zeleni certifikat.
Getty Images / Georgijevic
Getty Images / Georgijevic
Krónika

Már működik az egységes Covid-igazolás

Június 10-én elindult a „zöld igazolványnak“ is nevezett igazolásrendszer tesztüzeme Ausztriában is. A „3G-ből“ egyelőre csak kettőt, a tesztelést és a korábban átvészelt fertőzést igazolhatjuk a digitális és papíralapú dokumentummal, az oltások pedig még a hónap vége előtt bekerülnek a rendszerbe.

A „zöld igazolvány“ esetében három különböző tanúsítványról van szó, amelyek azt mutatják meg, hogy a tulajdonost tesztelték, oltották koronavírus ellen vagy átesett a fertőzésen. A rendszer lelke egy QR-kód, amit beolvasva bárki meggyőződhet az adott dokumentum érvényességéről. Egyelőre csak belföldön működik, júliustól viszont már Európa-szerte utazhatunk is velük.

Testzertifikat mit QR-Code
ORF

Aki csütörtökön vagy pénteken teszteltette magát, az már új, QR-kóddal ellátott leletet kapott. Sokan viszont megijedtek, amikor a teszteredmény rovatban a „nicht nachgewiesen“ azaz „nem igazolt“ szöveget olvasták. A jövőben így jelzik, ha egészségesek vagyunk, a fertőzésre pedig a „nachgewiesen“ azaz „igazolt“ szó vonatkozik majd. A fertőzésből felgyógyultak korábbi igazolásait nem kell kicserélni.

Neue Bezeichnung für Coronavirus-Testergebnis
ORF
„Nicht nachgewiesen“ – azt jelenti, egészségesek vagyunk

A kódokat digitálisan is lekérheti bárki a „gesundheit.gv.at“ oldalon, ehhez viszont elektronikus azonosítás szükséges „Handy-Signatur“ vagy „Bürgerkarte“ formájában.

FinanzOnline-Portal im Internet
ORF

Az azonosítókat a FinanzOnline felületén és számos közhivatalban személyesen is lehet kérni, ingyenesen. A 3G-tanúsítványokat ezek után nem kell papíron magunkkal hordani, hanem telefonunkra is letölthetjük őket. Aki mégis papíron szeretné megkapni, annak a gyógyszertárak kinyomtatják. Az oltási adatok később kerülnek be a rendszerbe, de a papír alapú igazolások továbbra is érvényesek maradnak.