A közösségi hálót használták arra, hogy megtalálják azokat, akik nagy teljesítményű motorral rendelkeznek, és szívesen túráznának a Graz környéki hegyes utakon. Az érdeklődés még az ötletgazdát is meglepte, és bár az időjárás kissé módosította az útvonalat, de az első, bemelegítő kiránduláson már túl van a kis magyar csapat.
Sárosi András
Sárosi András

Új magyar motoros közösség Grazban

A közösségi hálót használták arra, hogy megtalálják azokat, akik nagy teljesítményű motorral rendelkeznek, és szívesen túráznának a Graz környéki hegyes utakon. Az érdeklődés még az ötletgazdát is meglepte, és bár az időjárás kissé módosította az útvonalat, de az első, bemelegítő kiránduláson már túl van a kis magyar csapat.

Vegyes, vagy mondhatjuk többnyire inkább negatív a megítélése. Pedig többnyire felelősségteljesen, a szabályok betartására törekszenek ennek a hobbinak a kedvelői, hisz mindannyian tisztában vannak azzal, hogy egy 700 köbcentiméteres motorral komoly erők szabadulhatnak el. Sárosi András már gyerekkorában megtanult motorozni, és három éve nagymotoron rója az utakat.

A közösségi hálót használták arra, hogy megtalálják azokat, akik nagy teljesítményű motorral rendelkeznek, és szívesen túráznának a Graz környéki hegyes utakon. Az érdeklődés még az ötletgazdát is meglepte, és bár az időjárás kissé módosította az útvonalat, de az első, bemelegítő kiránduláson már túl van a kis magyar csapat.
Sárosi András

Sárosi Andrásnak Magyarországon is van egy baráti társasága, akikkel különböző túrákat szerveznek, azonban saját bevallása szerint Ausztriában nem csak a hegyek miatt izgalmasabb egy-egy motoros útvonal, hanem az utak állapota is sokkal kedvezőbb ennek a gyakorlására. Ha valaki szeretne csatlakozni a Graz környékén élő motorosokhoz, az megteheti a facebook csoporthoz való jelentkezéssel.

A közösségi hálót használták arra, hogy megtalálják azokat, akik nagy teljesítményű motorral rendelkeznek, és szívesen túráznának a Graz környéki hegyes utakon. Az érdeklődés még az ötletgazdát is meglepte, és bár az időjárás kissé módosította az útvonalat, de az első, bemelegítő kiránduláson már túl van a kis magyar csapat.
Sárosi András

A nyári tervek között szerepel, hogy elutazzanak a Großglockner-hez, amit több naposra terveznek. De emellett akár heti rendszerességgel szeretnének egyet közösön gurulni, amennyiben az időjárás kegyes lesz hozzájuk.