Kétkeréken gyűjt kilométereket a kétnyelvű gimnázium

Idén márciusban is elstartolt a Burgenland Radelt akció, mely ezúttal a diákoknak is külön kategóriát nyitott a kilométerek gyűjtéséhez. A Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium is csatlakozott a kezdeményezéshez és a diákok mellett, még a tanári kar is a pedálokba tapos a legtöbb kilométerért járó díjakért.

A Burgenland Radelt akcióhoz bárki csatlakozhat. Egy online plattformra kell regisztrálni, ahol bejegyzésre kerülnek a gyűjtött kilométerek. Telefonos applikációval de a megtett kilométerek utólagos bejegyzésével is részt lehet venni a versenyben. Mindössze 100 letekert kilométer után már jutalom jár a kerékpárosoknak. A szeptember végéig tartó Burgenland Radelt akcióhoz a Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium is csatlakozott. Kövecses Margit testnevelőtanár elmondta, hogy a tornaórák keretein belül is jóváírhatók a kerékpárral megtett kilométerek.

Burgenland Radelt kerékpár Fahrrad
Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium

Az egyes osztályok közösen gyűjtik a kilométereket, majd szeptember végén derül ki, hogy kik voltak a legszorgalmasabb kerékpározók. Az akciót kezdeményező Burgenlandi Mobilitási Központ, az összesítés szerinti legtöbb kilométert gyűjtő iskolai osztályokat, községeket, cégeket és egyesületeket is értékes nyereményekkel jutalmazza.