ORF Landesstudio
Andi Bruckner
Josef Siffert

100 év Burgenland az ORF programján

Burgenland tartomány 2021-ben ünnepli Ausztriához csatolásának 100. évfordulóját. Az ORF Burgenland stúdiója számos produkciót mutat majd be ebben az évben a tematikával kapcsolatban.

A nagyszabású „100 év – 100 hely“ című százrészes sorozat mellett több, országosan is sugárzásra kerülő TV és rádió adás is készül ajd a jubileum alkalmából. Továbbá a Radio Burgenland hullámhosszán egy attraktív nyereményjáték és egy a Városszalónaki/Burg Schlaining várban megrendezendő születésnapi ünnepség élő közvetítése is szerepel az ORF programjában.

„Az ORF minden egyes programjában méltóképpen megemlékezik majd a tartomány 100. születésnapjáról. A legkülönbözőbb produkciókkal köszöntjük fel Burgenlandot, bemutatjuk a tartomány regionális és nyelvi sokszínűségét, valamint lélegzetelállító táji szépségeit, az ittélő embereket." – nyilatkozta Werner Herics az ORF Burgenland tartományi igazgatója.

Mörbisch
Filmarchiv Austria

„Österreich Bild – 100 (Élet)év Burgenland"

„Österreich Bild – 100 (Élet)év Burgenland" címmel már január 3-án látható volt egy dokumentáció Kris Krenn szerkesztésében, aki Richard Marx operatőr kíséretében olyan burgenlandiakat keresett fel, akik a tartománnyal egyidősek.

„100 év – 100 hely“

Indul a „100 év – 100 hely“ című sorozat, melynek egyes részei hétfőnként és csütörtökönként a Radio Burgenland programjában és a „Burgenland heute“ hiradót követően, az ORF 2 Burgenland csatornáján lesznek hallhatóak és láthatóak. A sorozatban összesen 100, Burgenland tartományban található művészetekkel, kultúrával, hagyományápolással, történelemmel, sporttal és a népcsoportokkal kapcsolatos hely kerül bemutatásra. A korona járvány további alakulásától függően egy „Nagy Burgenland túrát“ is tervez a tartományi stúdió a sorozatban látható helyekhez. A sorozathoz kapcsolódik a Radio Burgenland január 5-én indult nyereményjátéka is „100 hely – 100 kérdés“ címmel. Hetente két alkalommal, 100 eurót nyerhetnek a kérdést helyesen megválaszoló hallgatók.

100 Jahre Burgenland
Filmarchiv Austria

Burgenland története horvát nyelven

Az ORF Burgenland népcsoport-szerkesztősége egy éven keresztül, minden hétfőn 18.15-ös kezdéssel egy horvát nyelvű sorozattal emlékezik meg a jubileumról. Az összesen 50 részes produkcióban Michael Schreiber fülesi/Nikitsch történész ismerteti Burgenland tartomány történetét. Január hónapban arról az időről számol be a történész, amikor a mai Burgenland területe még Magyarországhoz tartozott.

„100 év Burgenland – Szóbanforgó történelem“

„100 év Burgenland – Szóbanforgó történelem“ címmel sugároz riportokat a „Radio Burgenland Extra“ magazin, minden hónap utolsó csütörtökén 20:04-es kezdettel. A már említett horvátnyelvű, népcsoporti sorozathoz kapcsolódva lesz hallható majd egy beszélgetéssorozat Michael Schreiber történésszel, ezúttal német nyelven.

Születésnapi ünnepség a Városszalónaki várban

„Minden jót Burgenland“ mottóval egy nagyszabású jubileumi ünnepséget is tervez az ORF Burgenland 2021 tavaszán. Martin Ganster és Elisabeth Pauer a Városszalónaki várból köszöntik majd a nézőket az élő közvetítés során.

„Österreich Bild – 100 év Burgenland jubileumi kiállítás“

„Österreich Bild – 100 év Burgenland jubileumi kiállítás“ címmel kerül bemutatásra a dokumentáció a tartománytörténeti kiállítás tényleges megnyitójának környékén. A film az emlékév rendezvényeit, eseményeit mutatja be. A 100 év Burgenland kiállítás a Kismartoni Tartományi Múzeumban és a Németújvári/Güssing várban lesz majd élőben is látható.

Müllendorf, roter Bus
ORF

„A burgenlandi identitás“

„A burgenlandi identitás“ címmel 2021. november 7-én 18:30-kor, az ORF 2-es csatornáján lesz látható az az „Österreich Bild“ dokumentáció, melyben Michaela Frühstück és Bettina Treiber szerkesztők egy piros VW busszal keresik fel a tartomány kultikus helyeit. Milyen egy tipikus burgenlandi? – többek között ennek a kérdésnek is utánajárnak majd.