Tartósan munkanélkülieket foglalkoztatott az UMIZ
nyugat
nyugat

Egyedülálló kutatások az UMIZ-ban

A koronavírus-járvány ellenére mozgalmas évet tudhat maga mögött az UMIZ, az Alsóőri Magyar Média és Információs Központ. Ausztria legnagyobb magyar nyelvű könyvtárában és levéltárában több témában folyt kutatómunka az elmúlt hónapokban.

Az elmúlt év lehetőséget nyújtott az UMIZ-ban az elmélyült kutatómunkára. Ennek eredményeként Csoknyai Péter kultúrápoló tevékenységét két kiadványban ismerhetik majd meg az érdeklődők. Olyan 17. és 19. század közötti bírói feljegyzések feldolgozása zajlik Alsóőr történetéből, amelyek megléte unikálisnak mondható.

A dr. Galambos Ferenc Iréneusz egykori alsóőri plébános életútját bemutató kötet is hamarosan az olvasók kezébe kerülhet. A több mint 3.000 fényképet tartalmazó adatbázisból több felvétel a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán látható, az archívumból pedig több fotó és dokumentáció a szombathelyi levéltár jelenleg készülő kiállításán is megtekinthető lesz majd.

Kelemen László, az UMIZ vezetője több tanulmányt és cikket írt a trianoni békeszerződés kapcsán, amelyek konferenciakötetekben is megjelentek. Az őrvidéki származású és az I. világháború után arany emlékérem fokozattal kitüntetett katonákról is továbbfolynak a kutatások. Az alsóőri Öreg Iskolában az eddig felderített négy katona közül, két világháborús hős emléktáblája már megtekinthető.

UMIZ – oklevelek és kitüntetések
Weber Katalin

A kutatómunka a Gróf Erdődy-féle Iparművek RT. 1920-as években zajló tevékenységére is kiterjedt, amikor az áramszolgáltatást építette ki a vasvörösvári szervezet. A Vasi Szemlében az érdeklődők már találkozhattak ezekkel a témákkal, illetve az UMIZ Hely- és Régiótörténeti Bizottságának tagja, Karl Kraus szerkesztésében, a német nyelvű Burgenländische Forschungen című kiadványban is megjelenik a témával kapcsolatban egy tanulmány. Az Imre Samu Nyelvi Intézet keretében is továbbfolytak a munkák, a nyelvtudományi kutatócsoport tovább bővítette a régióra jellemző nyelvi kifejezések listáját.

Kelemen László az UMIZ tudományos munkatársa
Weber Katalin
Kelemen László, az UMIZ vezetője munka közben

Az idei évben az UMIZ is megünnepli Burgenland létrejöttének 100. évfordulóját. A tervek között „Egykor és ma“ címmel egy kültéri kiállítás szerepel. Alsóőr több pontján képeken idézik vissza, hogy akár 100 évvel ezelőtt milyen volt egy-egy intézmény, egy-egy falurészlet a településen. AZ UMIZ 4 KIDS ismét négy háromnyelvű kiadvánnyal jelentkezik majd, amely szorosan kapcsolódik a 100 éves Burgenlandhoz. Emellett készülőben van egy alsóőri kétnyelvű receptkönyv is.

UMIZ 4 Kids gyermekkönyvsorozat az UMIZ könyvtárának polcain
Weber Katalin

Folytatódnak a tavaly megkezdett kutatások is, amelyek egyedi és különleges iratokat dolgoznak fel Alsóőr történetéből. A 8000 digitalizált dokumentum a XVII. századtól a XIX. századig, többek között úgynevezett bírói könyveket, kézírásos feljegyzéseket tartalmaz. Akkoriban az alsóőri nemesi közösség nem tartozott földes úr alá, a vitás helyzeteket, problémákat, közösen oldották meg. A dokumentumok ezeknek az ügyeknek a feljegyzéseit őrzik több száz éven keresztül. Feldolgozásuk jelenleg is zajlik, azért, hogy hozzáférhetővé váljanak a kutatók és az érdeklődők számára: ht.nytud.hu Imre Samu Nyelvi Intézet által végzett kutatómunka a régióra jellemző kifejezésekből.