Szombaton közli intézkedéseit az osztrák kormány

Szombaton teszi közzé a koronavírus járvány megfékezését célzó intézkedéseit az osztrák kormány, közölte csütörtök délután megtartott sajtótájékoztatóján Sebastian Kurz (ÖVP) szövetségi kancellár, egészségügyi szakemberekkel folytatott egyeztetését követően.

Amennyiben továbbra is ilyen ütemben emelkedik az új fertőzöttek száma Ausztriában, már november közepén, de a legkésőbb a hónap végén túlterheltek lehetnek Ausztriában az intenzív osztályok. – közölte a sajtótájékoztatón Rudolf Anschober (Zöldek) egészségügyi miniszter.

Szombaton ismerteti intézkedéseit az osztrák kormány
APA/Herbert Neubauer
Egészségügyi szakértőkkel tanácskozott a kormány a Kancellária Hivatalban csütörtök délelőtt

Sebastian Kurz közölte, hogy pénteken szociális ügyi szakértőkkel folytat majd eszmecserét, szombaton pedig a tartományfőnökökkel és az ellenzékkel egyezteti a cselekvési tervet és ezután a lakosság is pontos információkat kap majd a bevezetendő intézkedésekről.

Ausztriában, nyolc hónappal az első megerősített CoV fertőzések után a hivatalos statisztikák szerint a halálozások száma meghaladta az 1000-et. A világjárvány kezdete óta országszerte összesen 86 ezer 102 ember tesztje lett pozitív, és a jelentések szerint a mai napig 1005 ember halt meg a Covid-19 következtében.
APA/Georg Hochmuth

Csütörtökön az egészségügyi- és belügyminisztérium 24 óra leforgása alatt, mintegy 4.500 új esetet regisztrált Ausztriában. A kancellár szerint azonban még fenyegetőbb az a tény, hogy az újonnan fertőzöttek száma hetente megduplázódik. „Ez a jelenlegi helyzet drasztikusabb, mint az év eleji“ – mondta a sajtótájékoztatón Rudolf Anschober egészségügyi miniszter. Aktuális előrejelzések szerint a jövő hét végéig a napi 5.800 főt is elérheti az újonnan fertőzöttek száma Ausztriában.