Szombathely: Kós Károly Alapítvány

Szombathelyen az AGORA-Savaria Filmszínházban mutatkozott be a hétvégén a Dr. Kós Károly Alapítvány. Immár hetedik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, továbbá az őrvidék néphagyományait, népi kultúráját is kutató Kós Károly grafikáiból mutattak be kiállítást.

A VII. Nemzetközi Népismereti Filmszemle nyitónapján levetítették a Kós Károly néprajzkutatóról készült, „A nagy fa árnyékában“ című filmet, majd további nyolc, néprajzi témájú versenyfilmet láthatott a közönség. Vasárnap ugyanitt szakmai zsűri értékelte a filmeket és lehetőség nyílt a szakemberekkel való beszélgetésre is. A legendás, nemzetközi hírű néprajzkutató, Kós Károly hosszú időn át kutatta az őrségi falvak valamint az őrvidéki magyarság történetét, kultúráját és komoly népdalgyűjtéseket végzett a burgenlandi magyar falvakban. A neves néprajzkutató fia, Kós Béla 12 éve hozta lérte a Kós Károly Alapítványt Budapesten, melynek célja, hogy próbálják az emberek figyelmét a néprajz és a népélet felé irányítani.

Dr. Kós Károly néprajzkutaó
Kós Károly Alapítváy
Dr. Kós Károly néprajzkutató (1919-1996)

A szombathelyi szemlére a Kárpát-medence egész területéről érkeztek olyan filmek, amelyek a néphagyománnyal, a népismerettel, a népi életmóddal foglalkoznak. „Ez is a cél, hogy összegyűjtsük ezeket az értékeket és természetesen archiváljuk őket, továbbá felajánlottuk a Budapesti Néprajzi Múzeumnak is az archivumába, hogy őrizzék meg az utókor számára. Eddig összesen 228 filmet sikerült összegyűjteni a hét év alatt.“ – mondta el rádiónknak a Nemzetközi Népismereti Filmszemlével kapcsolatban Kós Béla.

Kós Károly Alapítváy
Kós Károly Alapítváy

A Kós Károly Alapítvány archivumában találhatók a neves néprajzkutató néprajzi grafikái, melyekből háromféle tamatikus kiállítást tud az érdeklődők rendelkezésére állítani a szervezet. Kós Béla elmondta, tárt karokkal és nyílt szívvel várják azokat az őrvidéki magyarokat is az alapítvány budapesti székhelyén akik őseik kultúrájának, néphagyományainak kutatásával foglalkoznak.