Főtéri zenés esték Kőszegen

Könnyed nyáresti zenei élményt, változatos fellépéseket kínál Kőszeg Fő tere minden péntek, szombat és vasárnap kora este egészen augusztus végéig. A programok délután 17:00 óra után kezdődnek. A koncertek mellett gasztro-élmények, kézműves kirakodó vásár, szombaton pedig a helyi termelők főtéri vására várja a látogatókat.

A Kőszegi Várszínház ingyenes programsorozatához, a rendezvény költségeihez Kőszeg Város Önkormányzata a beszedett teraszdíjakkal járul hozzá. A programsorozat augusztus 22-ig nyújt színes kulturális programot Kőszeg Fő terén. Különböző műfajok, így latin zene, de többek között zongorakoncert is várják az érdeklődőket.

Főtéri zenés esték Kőszeg
Kőszeg város önkormányzata

Hosszú előkészületeket követően, az elmúlt hetekben hozott, a koronavírus járvánnyal kapcsolatos döntések fényében ebben az évben is van lehetőség a Főtéri zenés esték megrendezésére. Idén a Kőszegi Várszínház kísérő és előprogramjaként minden péntek, szombat és vasárnap kora estéjén csendül fel a muzsika a Fő téren.

Főtéri zenés esték Kőszeg
Kőszegi Várszínház

Júliusban három – a 17-19-i, a 24-26-i és a július 31-augusztus 2-i –, valamint augusztusban két – a 14-16-i és a 21-23-i – hétvégén várják a közönséget a zenés estékre. A koncerteket elő- vagy utóprogramok, kisebb táncházak egészítik ki.