A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület már 2004 óta hirdet mese- vagy versmondóversenyt magyarul tanuló diákok számára. Az évek alatt a rendezvény iránt nagyon megnőtt az érdeklődés, idén már előszelekciót követően érkeztek a diákok a iskolákból. A szavalóverseny nagyszámú részvételre való tekintettel már évek óta több helyszínen kerül megrendezésre. Zsótér Írisz, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület elnöke a rendezvényről:
Hütler Andrea, a kötelező iskolák magyar nyelvért felelős tartományi szakfelügyelője és egyben a szavalóversenyen a zsűri elnöke:

Az idei szavalóversenyen nemcsak burgenlandi, hanem több grazi oktatási intézményből is érkeztek diákok. Az általános iskolások versenye a Református Egyházközség dísztermében zajlott, összesen 21 oktatási intézményből 108 diák érkezett.

A gimnazisták illetve középiskolás diákok – összesen 66 tanuló 17 oktatási intézményből – a felsőőri Kontaktcentrum épületében szavalták el verseiket. Mindkét helyszínen a tanulók a magyar költészet széles palettájából választottak verseket, nemcsak a magyar klasszikus költészetből, hanem a magyar kortárs irodalomból is adtak elő verseket.

A versmondó verseny zsűri tagjai: Hütler Andrea, a kötelező iskolák magyar nyelvért felelős tartományi szakfelügyelője, Pathy Lívia, a gimnáziumok és szakképző intézmények magyar tanításának szakfelügyelője, Baliko Ludwig nyug. tartományi szakfelügyelő, Kulman Alexander, a felsőpulyai Középburgenlandi Magyar Kultúregyesület egykori elnöke, Hanel-Gangoly Irene, a Felsőlövői Szövetségi Gimnázium nyugdíjas pedagógusa valamint Gergó Judit, újságíró voltak.

A szavalóversenyen minden résztvevő kapott egy elismerő oklevelet és egy foglalkoztató füzetet, az első három helyezett pedig külön könyvjutalomban is részesült. A szervezők az aktuális, legújabb magyar könyvkínálatból rendeltek könyveket a diákoknak.