Az Alsóőri Énekkar
Jencsik Eleonóra
Jencsik Eleonóra

Új karnagy áll az Alsóőri Énekkar élén

Új karnagy áll a 100 éves Alsóőri Énekkar élén: Ilyés Márton, a Burgenlandi Népdalműhely elnökhelyettese, a Burgenlandi Fúvószenei Szövetség Ifjúsági referense vette át a nagymúltú énekkar vezetését. Munkáját felesége, Ilyésné Csizmadia Márti zenepedagógus is támogatja. Az első közös próbára pénteken került sor.

Az Alsóőri Énekkar – egykor Dalárda – tavaly októberben ünnepelte 100 éves fennállását. Az énekkar repertoárjában egyházi és világi énekek egyaránt találhatók, így résztvevői az egyházi szertartásoknak, állandó fellépői a környék magyar kulturális rendezvényeinek. A kórus karvezetője az utóbbi 12 évben Palkó Helga volt, aki most újabb kihívások elé néz, más feladatokra szeretne koncentrálni.

Alsóőr polgármestere, Liszt Klára nem maradt sokáig tétlenül, a zenepedagógus Ilyés házaspárhoz fordult, akik örömmel fogadták el a felkérést, mondta el Ilyés Márton:

„Izgatottan néztünk az első közös próba elé, úgy látom az első időben valószínűleg mi fogunk többet kapni, többet tanulni a kórustól, hiszen egyrészt érett és tapasztalt kórusról, énekesekről van szó, másrészt itt egy óriási nagy kincs, az őrvidéki népdalkincs is létezik“, mondta el Ilyés Márton.

Az Alsóőri Énekkar
Jencsik Eleonóra

„Szeretnénk ha a következő 100 évben is fennmaradna a kórus, fontos lenne fiatalokat is megnyerni. A közösségépítést is szem előtt tartjuk, a fellépéseken túl közös kirándulásokat is szeretnén majd szervezni“, tette hozzá az új karnagy.

Az éneklésen túl a népdalgyűjtés is nagy feladat lesz, hiszen Alsóőrben sok felfedezetlen kotta van még, ezt az őrvidéki népdalkincset is fel szeretnék fedezni, lekottázni, rögzíteni közösen a kórussal.