Zsifkovics, Gáspár, Székely
ORF/Molnár
ORF/Molnár
Vallás

A 250 éves templomot ünnepelték Alsóőrben

Az alsóőri templom építésének 250 éves évfordulóját ünnepelte az őrvidéki magyarság szeptember 21-én, szombaton. Az ünnepi szentmise után megáldották a templom védőszentje, Alexandriai Szent Katalin márványból készült ikonját, és bemutatták „Az Őrök hitének öröksége“ című kiadványt. A szentmisén jelen voltak a Kismartoni Egyházmegye, a Szombathelyi Egyházmegye és az ortodox egyház képviselői is.

A falunak 1698-ban még kazettás mennyezetű fatemploma volt, ami a mai hősi emlékmű helyén állt. 1769-ben az alsóőri nemesség, közbirtokosság döntése alapján építették meg a katolikus templomot, 1833-ban kibővítették és akkor nyerte el mai formáját. „Az őrök hitének öröksége“ címmel egy kiadványt jelentetett meg az Alsóőri Egyházközség az évfordulóra, amelyben Alsóőr plébániatörténetét foglalják össze.

A kötet szerzője, Pál Ferenc, a Vas Megyei Levéltár munkatársa: „A templom építésénel fő szempont volt, hogy minél távolabb kerüljenek a Pinkától és azért került egy ilyen különleges helyre, némileg a falu fölé magasodva a templom. Betthyány József, akkor már érsekként adományozta a templomnak az oltárképet, ami sajnos megrongálódott és a 19. század közepén átfestették.“ – mondta a levéltáros:

A kétnyelvű kötetben a templom történetén kívül az a zsoltárvers is olvasható, amelynek sorait az alsóőri hívek választották ki és Gáspár Adalbert plébános szerkesztette egy szöveggé, imádsággá.

Fotostrecke mit 10 Bildern

Zsifkovics, Gáspár, Székely
ORF/Molnár
ünnepi szentmise
ORF/Molnár
Zsifkovics
ORF/Molnár
alsóőri templom megáldása
ORF/Molnár
Alexandriai Szt. Katalin ikon
ORF/Molnár
alsóőri templom megáldása
ORF/Molnár
alsóőri templom megáldása
ORF/Molnár
Csörge együttes fellépése
ORF/Molnár
alsóőri templom könyv
ORF/Molnár
alsóőri templom
ORF/Molnár

A szentmise főcelebránsa Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye püspöke volt, míg a prédikációt Ägidius Zsifkovics kismartoni püspöktől hallották a hívek. A püspök az anyanyelv és a magyar kultúra megtartására buzdította az őrvidéki magyarságot. A szentmise után Arsenios Kardamakis Ausztria görög ortodox metropolitája, Magyarország és Közép-Európa exarchája megáldotta az Alexandriai Szent Katalint ábrázoló márványikont, amit a templom falán helyeztek el. A fehér márványból készült homokkő keretben lévő ikont Márton atya, a Szent György-hegyen remeteként élő ortodox szerzetes, kőfaragó, kőszobrász készítette.

Az ünnepségen részt vettek a környező települések egyházi vezetői, többek között Kádas Richárd, felsőőri református lelkész, Mesmer Ottó, őriszigeti evnagélikus lelkész és a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója, Bárány Anzelm is. A Burgenlandi Magyar Kultúregyesület népzenei együttesei, a Csörge és a Szélforgók az agapé alatt őrvidéki népdalokat játszottak.