A Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium 4.M. osztálya a budapesti Lánchdnál.
Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium
Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium
Oktatás

Magyarországi úton a felsőőri gimnazisták

Magyarországon töltötték a tanév második hetét a Felsőőri kétnyelvű Szövetségi Gimnázium magyarul tanuló diákjai. Immár hagyomány, hogy a 4.M. osztály tanulói Tatán, a 6.M. osztályosok pedig Pécsett töltenek el egy hetet, közben pedig fejlesztik nyelvtudásukat.

A tatai nyelvi hetet a gimnázium partnerintézményével, a Kőkúti Általános Iskolával közösen szervezte, így a diákok két napot tatai társaikkal együtt tölthettek az órákon és a könyvtárban, mondta Steiger Ulrike, a csoportot vezető gimnáziumi tanár:

A Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium 4.M. osztálya a tatai Öreg-tónál
Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium
Kerékpártúra a tatai Öreg-tónál

A tatai nyelvi hét súlypontja a sport volt, a csoportot elkísérte Somogyi Attila szaktanár is. A felsőőriek kézilabdában és futballban is összemérték tudásukat a tataiakkal, de a programban szerepelt még sárkányhajózás az Öreg-tavon és bowling is. Fontos szempont a diákok együttműködésének fejlesztése is, erre kiváló lehetőség egy kalandpark felkeresése.

A Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium 4.M. osztálya a tatai Öreg-tavon
Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium
Felsőőri sárkányhajósok az Öreg-tavon: „egy hajóban evezünk“

A tatai csapat felfedezte a közeli magyar fővárost: Budapesten az Országházat, a Gellért-hegyi Sziklakórházat és a Szent István-bazilikát nézték meg, de ellátogattak a „Láthatatlan kiállításra“ is, amely a vakok világába kalauzolja az érdeklődőket.

A Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium 4.M. osztálya a budapesti Lánchdnál.
Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium
Csoportkép a Budai Vár és a Lánchíd előtt.

A slam poerty-től a busókig

Pécset vette célba idén is a 6.M. osztály Seper Mariann és Bartek Péter Pál tanárok vezetésével. A súlyponti téma itt a művészet és a kultúra volt, mondta a nyelvi hétről Seper Mariann gimnáziumi tanár:

A Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium 6.M. osztálya a pécsi Széchenyi téren.
Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium
Pécs főterén, háttérben a dzsámival…

A diákcsapat Pécs múzeumait fedezte fel, emellett pedig a közös élmények és a csapatépítés volt a fő szempont a nyelvtanuláson kívül. A diákok jártak egy desszertműhelyben és a Parapark szabaduló szobájában – mindkét helyen az összetartást erősítették.

A Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium 6.M. osztálya a pécsi nyelvhéten.
Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium
Elkészültek a finomságok…

Intenzív nyelvi élményt jelentett a magyar slam-poetry est, amelyen a friss nemzetközi irodalmi forma fiatal magyar képviselőit hallgathatták meg a diákok. A legnépszerűbb programpont pedig a mohácsi kirándulás volt, ahol a gimnazisták a helyi sokác hagyományokkal és a busójárással ismerkedtek meg – a bátrak még a busók tradicionális viseletét is magukra ölthették.

A Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium 6.M. osztálya a pécsi nyelvhéten.
Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium
Felsőőri gimnazisták a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben

A nyelvi hetek fő célja, hogy a diákok anyanyelvi környezetben mindennapi szituációkban gyakorolhassák magyartudásukat – olyanokban, amelyeket otthon németül oldanak meg. Az intenzív hét után mindkét csoport kellemes élményekkel és megerősített nyelvtudással érkezett vissza a gimnáziumba.