30 ljet prvo društvo Romov i 20 ljet Narodna visoka škola Romov
ORF/Barbara Molnár
ORF/Barbara Molnár
Évforduló

30 éves a Roma Mozgalom

A 30 évvel ezelőtt indult Roma Mozgalmat és a 20 évvel ezelőtt alapított Roma Népfőiskolát ünnepelték szeptember 7-én, szombaton az OHO-ban, Felsőőrött. A „Kultúrák fesztiválja“ nevű rendezvényen a burgenlandi horvát néptáncegyüttes, a Kolo Slavuj, valamint az Őri Banda citerazenekar is fellépett.

30 évvel ezelőtt Felsőőrben alapították meg Ausztria első roma egyesületét, Felsőőr pedig ma is székhelye a burgenlandi romáknak és a burgenlandi roma egyesületeknek. Az 1989-ben elindult Mozgalom sikereként néhány évvel később roma egyesületek jöttek létre, 1999-ben pedig megalapították a Burgenlandi Roma Népfőiskolát. A Roma Népfőiskola, megalapítása óta, nagy hangsúlyt fektett arra, hogy középpontba állítsa az ausztriai romák kultúráját, zenéjét és művészetét.

30 ljet prvo društvo Romov i 20 ljet Narodna visoka škola Romov
ORF/Barbara Molnár

Az ünneplők és az érdeklődő közönség ebből a zenei kultúrából kaphatott ízelítőt az ünnepen. Az estét a felsőőri székhelyű Romano Rath nyitotta meg, majd a magyar gyökerekkel is rendelkező roma zenész, Ferry Janoska és a Joschi Scneeberger Trio fokozta a hangulatot. „Nagyon boldogok voltunk mind, hogy végre ez a dolog megtörtént, hogy elismertek minket.Természetesen sok mindent elképzeltünk magunknak, de logikus, hogy az nem mindig megy olyan gyorsan, mint ahogy az ember magának elképzeli,“ mondta Ferry Janoska a Roma Mozgalom kezdeteiről.

30 ljet prvo društvo Romov i 20 ljet Narodna visoka škola Romov
ORF/Barbara Molnár

Az est a roma népcsoport ünneplése mellett, a Burgenlandra jellemző kulturális sokszínűség jegyében telt. A horvát népcsoport tánchagyományait mutatta be a Kolo Slavuj, a burgenlandi magyarság citerazenekara, az Őri Banda hamísitatlan mulatságot hozott az estre, a felsőőri népdalok és magyar nóták mellett egy meglepetéssel is készültek, a Macska-jaj című filmből elhíresült dalt, Goran Bregovich Bubamara című zenéjét dolgozták át citerára.

Roma nap Felsőőr
Somogyi Attlia

„A magyarokat el sem lehet képzelni romák nélkül, szeretjük a roma népdalokat, a zenét, a táncot. Mi is, mind Burgenlandi Magyar Népfőiskola, sok projektet csináltunk már a Roma Népfősikolával, például egy közös kiállítást Franz Jägerstätterről, amit lefordítottunk magyar nyelvre. A mai estre pedig roma dalokkal is készültünk, például a “Nincsen pénzem anyám" cíművel“, mondta Somogyi Attila, a Burgenlandi Magyar Népfőiskola és az Őri Banda vezetője.

30 ljet prvo društvo Romov i 20 ljet Narodna visoka škola Romov
ORF/Barbara Molnár

Az ünnepet tovább színesítette a Kalyi Jag, magyar nevén Fekete Tűz, autentikus roma népzenét játszó magyar zenekar. A 40 éve működő együttes a roma népzenét a világ minden táján népszerűsíti, kezdeményezésükre pedig Budapesten 1994-ben iskolát alapították, amely ma már nemcsak általános iskolaként működik, hanem gimnáziumként, alapfokú művészeti iskolaként és felnőttoktatási intézményként is. A kulturális rendezvényt Harri Stojka roma származású bécsi jazz zenész koncertje zárta.

30 ljet prvo društvo Romov i 20 ljet Narodna visoka škola Romov
ORF/Barbara Molnár

Az esten Verena Dunst a tartományi parlament elnöke, Hans Peter Doskozil tartományfőnök nevében 5000 eurót adott át a roma népcsoportnak. Az estet Katharina Janoska, az ORF Burgenland munkatársa moderálta, aki többek között Verena Dunst a tartományi parlament elnökét, Georg Rosnert, Felsőőr polgármesterét, Somogyi Attilát, a Burgenlandi Magyar Népfőiskola vezetőjét, az őriszigeti székhelyű Roma HANGO Egyesület képviselőjét, Martin Walter Horvathot és Marion Dworczakot, a bécsi Voice of Diversity egyesület alapítóját kérdezte a roma népcsoport helyzetéről. Mindenki egyetértett abban, hogy az elmúlt 30 év mindenképpen sikeresnek mondható, azonban van még tennivaló a roma népcsoport életében, főként az oktatás terén.